Ursula von der leyen szerint Ukrajnát pénzügyileg és katonailag is támogatni kell, csakis így érhető el a béke.
A több napja tartó esőzések jelentős károkat okoztak a térség több országában.
Leyen: "A legfelkészültebb jelölteket szeretném kiválasztani, akiknek közös az európai elkötelezettségük." Akkor nem kellett volna önmagát jelöltetnie...
Esterházy Péter 1984-ben írta meg a Kis Magyar Pornográfiát. A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgált, hanem a közéletet hívta tetemre.
Az egész nagy strasbourgi színház olyan volt, mint egy Örkény vagy Ionescu tolla alól kikerült abszurd dráma, amelyben haldoklik a családfő, és a gyerekek már osztozkodnak az örökségen.
Nem csupán katonai segítséget kívánnak nyújtani Ukrajnának,
A legtöbbet kereső politikusok idei top 10-es listáján ott van Olaf Scholz és Joe Biden is, ám az Európai Bizottság régi-új elnöke sem panaszkodhat.
Következetesen mondtunk nemet Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökké választására, mivel a német politikus nem vette figyelembe az európai polgárok akaratát.
401-en szavaztak mellette, 284-en ellene, 15-en pedig tartózkodtak.
Ursula von der Leyen gyengítette a tagállamok nemzeti szuverenitását is, valamint politikai zsarolásra használta az uniós eljárásokat, az uniós forrásokat.
Közel egyórás beszédet mondott célkitűzéseiről.
A magyarok többsége (51 százalék) nem támogatja, hogy újra megválasszák Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének - olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében.
A szlovák államfő, Peter Pellegrini szerda este Ursula von der Leyennel tárgyalt az EU következő öt évre szóló stratégiájáról, illetve Maroš Šefčovič alkalmasságáról.
Több nagyszabású védelmi projektet fog javasolni.
Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban.
Szavai szerint az Európai Unió azóta megerősödött, és Magyarország is számtalan módon gyarapodott.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az Irán és Izrael közötti feszültség növelésének elkerülésére szólított fel.
Támogassuk közösen az EU közös értékeit, írta az Európai Bizottság elnöke.
Az erős nyomozati jogkörrel rendelkező EPPO korábban nyilvánosságra hozta, hogy vizsgálja az oltóanyag-vásárlást, de arról nem nyilatkozott, hogy vizsgálja-e az Európai Bizottság vezetőjét is.
Éhínség fenyegeti a Gázai övezetet, ezért sürgősen tűzszüneti megállapodásra van szükség Izrael és a radikális iszlamista Hamász háborújában - jelentette ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kairóban.