Hétszázötven éve, 1270. májusában halt meg IV. Béla Árpád-házi magyar király, aki a tatárjárás után újjáépítette a csaknem teljesen elpusztított országot.
Ma sem tudjuk pontosan, hogy 1944. március 4-e és 1945. május 8-a között hány további magyar, német, ukrán, ruszin és civil áldozata volt a Pásztorhegyen elkövetett tömegmészárlásoknak és gyilkosságoknak.
1931-ben jelent meg Sárközi György Mint oldott kéve című regénye, amely az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik különös szereplőjének állít emléket.
Gróf Esterházy János sem vezetett listát az életmentési munkájáról. Viszont jótettének, emberségének emléke ma is elevenen él a faluban és az egész Nyitra-vidéken.
Hetvenöt éve történt című sorozatunk hatodik része következik.
"Klapka nem volt határozott jellemű ember. Az emberek és események nagy hatással voltak rá, és szabadságharci, valamint későbbi szereplése mutatják azt, hogy gyakran egyéni érvényesülési vágyból kalandos politikai vállalkozásokba is belement"
A vérengzés áldozatainak számos emlékmű és a 2015-ben Varsóban megnyílt Katyni Múzeum állít emléket.
Négyszázötven éve, 1570. április 13-án született Guy Fawkes, a londoni parlament felrobbantására irányuló lőpor-összeesküvés vezetője.
Nyolcvan magyar kiskatona tragikus halála Pozsony tövében.
Nem véletlen, hogy Pozsonyligetfalu határában, közel az internáló táborhoz illetve az 1947-es kihantolásokat követően a ligetfalui temetőben található Szlovákia máig feltáratlan legnagyobb tömegsírja.
A II. ukrán frontnak és a kiegészítő hadtesteknek nem volt sétagalopp eljutnia Pozsonyig.
A 100 éve szétszabdalt Ausztria–Magyarország városai és tájai elevenedtek volna meg 200 képeslapon, amelyeket 1895–1918 között postáztak, és magángyűjteményben fennmaradtak.
Bajcsi Ildikó, a Clio Intézet munkatársának Magyar idők Komáromban című, diavetítéssel egybekötött előadásával emlékezett meg a magyar kultúra napjáról a Csemadok Komáromi Alapszervezete.
A város első írásos említésének 805. évfordulója alkalmából.
Maga is költött kuruckori verseket.
A mai nappal kezdve tíz napon át új videóval jelentkezik a Fórum Kisebbségkutató Intézet Facebook-oldalán.
A túrát a szalkai temetőben kezdték, ahol megkoszorúzták a magyar katonasírokat.
Hetvenöt esztendeje, 1944. december 24-én sokaknak juthatott eszébe a fenti sláger. Habár a kárpáti fenyők nem jöhettek el, Budapest lakossága mégsem akart tudomást venni arról, hogy a „gépesített tatárjárás” elérte a fővárost.
Ami talán meglepő lehet, hogy Pozsonyban ugyancsak fogyasztottak csigákat, békát, kagylót, kígyót, ló- és szamárhúst, ahogy sün-, vakond-, sőt kutya- és macskahúst is.
A Habsburg császári udvarban nemcsak a szentestét ünnepelték december 24-én Ferenc József ideje alatt, hanem a császár feleségének, Sissinek születésnapját is.