2020. június 17., 17:20

Hetvenöt éve történt: Őszintén a partizánharcokról

Úgy féltávon, a katonai lőtérre tartva, a lőtér parancsnoka megállított az autómmal és megkérdezte, hogy szeretnék-e olyat látni, amit még biztos, hogy nem láttam. Ebből a szempontból igaza volt. Vagy 80-90 állítólagos német kém feküdt két hosszú tömegsírban, amit mutatott. A lőtérparancsnok erre megkérdezte tőlem: „Remélem egyetért velünk abban, amit az ellenségeinkkel tettünk?“ Én a kérdésétől szóhoz sem tudtam jutni, mert a szörnyű látványtól torkomon akadt a szó. Hetvenöt éve történt című történelmi sorozatunk legújabb epizódja következik.

Galéria
+10 kép a galériában

Gustáv Husák visszaemlékezésén kívül 2011-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés egy másik aktív résztvevőjének visszaemlékezése látott napvilágot, amelyből a partizánharcok alaposabb megismerése érdekében érdemes idézni és a leírtakat megjegyezni. Szerzője Samuel Karol Korbel (1909-1997) generális, a felkelés idején katonai főügyész, aki emlékiratában a hős partizánok legendájáról a következőket mondja:

A dicső Szlovák Nemzeti Felkelésről alkotott legendát jelentősen lerombolják azok a tömegmészárlások, amelyet a mi és a szovjet partizánjaink közösen követtek el 1944 szeptemberétől kezdődően, néhány héttel a harcok kitörése után. Az egyik a Zólyomi-járásban Szliacsligeten (Sliač-Hájniky), a másik a Besztercebányai járás Libetbánya (Ľubietová) településen történt. A Szliacsligeten történt kivégzés áldozatai között volt Šalát nevű helyi plébános és képviselő, több tíz más lemészárolt ártatlan emberrel együtt. A libetbányai tömeggyilkosság, amelynek során Kanák és Zverin ezredest, illetve további négy katonatisztet végeztek ki, valójában Libetbánya mellett történt. Az áldozatok hozzátartozói a mai napig várnak az igazságszolgáltatásra. A gyilkosság kivizsgálását hosszú ideig nem kezdeményezte az ügyész, majd amikor megtörtént, alig kezdődött el, rögtön felfüggesztették. Szerintem törvényellenesen, mert itt nem katonai vagy politikai, hanem közönséges, előre eltervezett gyilkosság történt, amelynek elkövetői a háború után kegyelemben részesültek...“

A Szlovák Nemzeti Felkelés vezetésében a gyűlölködés és az egymást ért sérelmek miatt a leszámolás olyan méreteket öltött, hogy nagyon sok fontos vezető beosztású ember ártatlanul, tömegsírokban fejezte be az életét. Egy ilyen tömegsír található a Besztercebányától 6-8 kilométerre levő Felsőmicsije (Horná Mičiná) hegyifalu mellett is.

„Úgy féltávon, a katonai lőtérre tartva, a lőtér parancsnoka megállított az autómmal és megkérdezte, hogy szeretnék-e olyat látni, amit még biztos, hogy nem láttam. Ebből a szempontból igaza volt. Vagy 80-90 állítólagos német kém feküdt két hosszú tömegsírban, amit mutatott. A lőtérparancsnok erre megkérdezte tőlem: „Remélem egyetért velünk abban, amit az ellenségeinkkel tettünk?“ Én a kérdésétől szóhoz sem tudtam jutni, mert a szörnyű látványtól torkomon akadt a szó. Nos, látva magam körül a részeg szovjet és saját partizánjainkat, megerőltettem magam és a kérdésre igenlő választ adtam."

Álltam a nyitott gödör felett és ha véletlenül egy rossz szóval ellentmondok, akkor egy sorozottal eltüntetve én is a tömegsírban találhattam volna magam. Amikor a két nyitott gödörtől egy kicsit távolabb kerültem még hallottam két férfit, egy apa és a fia zokogását, akik megpróbálták nekem elmondani, hogy ők is éppen olyan szlovákok, mint akiket a tömegsírba lőttek. Újfent a besúgás és a szomszédok közötti személyes bosszú következményének áldozatait láttam kiterítve. Megkönnyebbültem, amikor az igazságtalanság és a gyűlölködés tragikus következményének helyszínétől távolabb kerültem."
"Visszatérve a stábra a történteket jelentettem a felkelés főparancsnokának, de azok meg sem hallgattak, inkább a katonai elhárítás jelzéseire figyeltek, amelyben fiatal és tapasztalatlan tisztek szolgáltak, akik a valódi kémeket nem tudták megkülönböztetni a közönséges emberektől.“ (Samuel Karol Korbel, Emlékek, ÚPN, Bratislava 2011, 103-104 oldal).

Csak megjegyzem, hogy ezek között a fiatal katonai kémelhárítók között szolgált Edvard Kosmel, Bedřich Smetana és Jozef Jančo a ligetfalui tömegmészárosok is.

Kik gyilkoltak Felsőmicsijén? Úgy gondolná az ember, hogy erre a kérdésre Samuel Karol Korbel tábornok, a SZNF kiemelkedő katonai vezetőjének és katonai ügyészének visszaemlékezése és jelentése alapján teljesen világos a válasz. Az eltelt 75 év alatt azonban a hazugsággyárak Szlovákia szerte is beindultak és a gyilkosokból lassan hősöket faragtak.

Korbelt, véleménye miatt Gottwald hatalomátvétele után (1948. február 25.) menesztették a Csehszlovák Hadsereg kötelékéből. Mivel az élete is veszélyben forgott, 1949-ben Nyugat-Németországba szökött. Később a családjának is sikerült utána menni, így 1951-ben számukra biztonságosabb helyre, Ausztráliába emigráltak. Itt éltek 1997-ben bekövetkezett haláláig.

Nézzük meg a mai valóságot a partizánok Felsőmicsijén történt kivégzésének ügyében: mit mondanak róla a „történészek“ vagy inkább a történelemkönyvekben a „névtelen források“?

Ma nagyon ellentmondásos információk léteznek a Felsőmicsijén, a lőtér előtt területen a partizánok által elkövetett tömegmészárlásról. Korbel tábornokot meghazudtolva, az egyik forrás azt állítja, hogy 1944 novemberében itt a német fasiszták gyilkoltak, összesen 63 személyt végeztek ki, többek között 23 elítéltet a besztercebányai kerületi börtön foglyai közül.

Egy másik forrás ugyan megerősíti, hogy itt már 1944 szeptemberében a partizánok 50 civil személyt gyilkoltak le. Ugyan az a személy, aki Korbel tábornokot is megszólította állítja, hogy a kivégzett civilek német kémek voltak. A lőtér parancsnoka elismerte, hogy Samuel K. Korbel tábornok, a SzNF magasrangú tisztje és főügyésze a történtekről saját szemével szeretett volna meggyőződni, de mivel felfegyverzett partizánok vették körül, amikor itt járt, ezért nem mert szólni és tenni semmit. Legalább is a látogatásáról ezt állította később a lőtérparancsnok.

A harmadik verzió szerint Felsőmicsije két tömegsírjában a német nácik és a partizánok áldozatai egyaránt nyugszanak. Ezért Ján Stanislav történész azt szeretné, ha újra kivizsgálnák az ott történt eseményeket. „A tragédia kapcsán túl sok kérdőjel merült fel, ami nyitottá teszi a történet végét“ - nyilatkozta.

El kell mondanom, nem ez az első eset, amely az eltelt 75 év után is, a tragédiák újbóli megnyitását, az áldozatok földi maradványainak kihantolását és nemzetközi katonai bizottság vizsgálatát teszi szükségessé. Nemcsak a pozsonyligetfalui haláltábor áldozatai számának és halálának oka miatt, hanem az összes kárpáti németek és a velük élt magyarok ellen 1944 tavasza és 1945 augusztusa között elkövetett kivégzések, tömegmészárlások kapcsán is!

Követnünk kell František Hýbl přerovi történész ismerősöm oknyomozó tevékenységét, aki a Přerov mellett, Horní Mostěnice határában kivégzett dobsinai és környékbeli áldozatok földi- és urnamaradványainak kihantolásával kétséget kizáróan megállapította a kivégzettek számát. Új síremlék felavatása és gyászszertartás mellett, 2016. december 16-án újra eltemették mind a 267 legyilkolt személyt. Mondanom sem kell, hogy eddig a dátumig a mostěnicei Svéd sáncon kivégzett dobsinai és környékbeli családokról azt tudtuk, hogy 265 volt a kivégzett gyermekek (74), nők (120) és férfiak (71) száma. 2016. decemberében derült ki, hogy egy gyermekkel és egy férfival több volt az áldozat, vagyis összesen 267!

A gyermekek esetében az a négyéves kisfiú maradt ki a létszámból, akit Karol Pazúr parancsnok a főút és a mezei út kereszteződésénél még a pihenő után, a barokk keresztnél lőtt fejbe, mert nem akart a csoporttal tovább menni. A férfiak közül pedig nem számították a csoporthoz azt a Horní Mostěnice faluból származó sírásót, aki nem volt hajlandó pisztolyt fogni és a gyermekekre lőni. Pazúr ezért őt is fejbe lőtte!

Most már biztosan tudjuk, hogy Přerov mellett 1945. június 18-ról 19-re virradóra a pozsonyligetfalui 17. csehszlovák gyalogezred katonái Katol Pazúr vezetésével 75 gyermeket, 120 nőt és 72 férfit végeztek ki.

Ugyanezt a feladatot kell elvégeznünk – ha 75 év múltán is – az összes, főleg Szlovákiában található 211 tömegsír (5304 fő?) áldozatának esetében is, és pontosítani kell a kivégzettek számát, majd az őket megillető gyászszertartással, egy-egy főhajtással újra eltemetni őket!

A tisztelet kijár minden ártatlan áldozat emlékének, álljon az a barikád bármelyik oldalán!

Béke poraikra!

Galéria
+10 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.