Az online platformok jellemzően már a felhasználók életkor-ellenőrzésének első lépéseinél kudarcot vallanak.
A bejáratnál lévő pénztáros dönti el, hogy kit engedhetnek be. Ha már eleve probléma van a látogatóval, nem adja el a jegyet.
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter megtagadta az amerikai gépek leszállását.
Az intézkedés nemzetközi kutatásokon és tapasztalatokon alapul, célja a figyelem elterelésének csökkentése, a függőségek megelőzése, és a gyerekek közötti társas kapcsolatok erősítése.
Az SNS sok mindent javasol betiltani, csak a Beneš-dekrétumokhoz ragaszkodik továbbra is.
Az egészség védelmére hivatkozva tiltanák be az iskolai mobilhasználatot.
Az évtizedek óta radikális baloldali kormányok által vezetett bolond lyukból egyre bolondabb szél fúj...
A városvezetés tájékoztatása szerint az érsekújvári artézi kutak vizét soha nem minősítették, és nem nyilvánították ivóvíznek.
Az EU fontolgatja, hogy az Oroszország elleni 16. szankciócsomagba belefoglalja a PlayStation, Nintendo és Xbox játékkonzolok értékesítésének tilalmát, mivel szerintük az oroszok ezeket a konzolokat drónok vezérlésére használják.
A George Soros pénzelte szervezetek hevesen tiltakoztak.
A Középiskolák Diáktanácsa (ŠRSŠ) egyetért a mobiltelefonok általános tilalmának bevezetésével az alapiskolák alsó tagozatán.
Csak a 2-es típusú cukorbetegek kezelésére.
Most már a kommunista jelképek betiltása is esedékessé válhat.
Olyan térkép szerepel benne, amely a kínai területi követeléseket ábrázolja a Dél-kínai-tengeren.
Illinoisban véget vetnek a könyvek betiltásának a könyvtárakban.
Tilos a hivatalos eszközökön!
Szegény parlamenti képviselők! Elveszik kedvenc játékszerüket!
A csókolózó jelenetet korábban az Egyesült Államokban is kivágták, miután Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója március végén törvényt írt alá, amely megtiltja gyermekek szexuális orientációra és nemi identitásra vonatkozó instruálását.
A kínai történelemkönyvek nem is említik.
Az Európai Unióban 2012, illetve 2014 óta elérhető két anyagot elsősorban por formájában árulják, de kapható tablettában és kapszulában is.