2022. március 18., 16:09

Az Európai Bizottság újabb két pszichoaktív anyag betiltását kezdeményezte

A kábítószer elleni küzdelem jegyében az Európai Bizottság újabb két pszichoaktív anyag, a 3-MMC-t és a 3-CMC kódjelű szerek uniós betiltását kezdeményezte - közölte a brüsszeli testület pénteken.

kábítószer
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint

a két kábítószer betiltására vonatkozó döntés a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) által végzett kockázat-értékelésen alapul, amely szerint mindkét anyag mérgező hatásuk miatt életveszélyes.

Az Európai Unióban 2012, illetve 2014 óta elérhető két anyagot elsősorban por formájában árulják, de kapható tablettában és kapszulában is. Öt uniós tagállamban a 3-MMC-vel összefüggésben 27 halálesetről számoltak be, két tagállamban pedig 10 halálesetről számoltak be a 3-CMC esetében - közölték.

Ez a harmadik alkalom, hogy

az Európai Bizottság a pszichoaktív anyagokra vonatkozó, felülvizsgált uniós szabályok értelmében kábítószerek, vagy azok alapanyagainak betiltását kezdeményezi.

2020 szeptemberében az Európai Unió az izotonitazént, 2021 márciusában pedig az MDMB-4en-PINACA és 4F-MDMB-BICA kódjelű anyagokat tiltotta be.

Az uniós bizottság javaslata két hónapon belül hatályba lép, ha az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa nem emel kifogást ellene. Hatályba lépését követően, az uniós tagállamoknak hat hónap áll rendelkezésükre, hogy a tilalmat nemzeti jogrendjükbe iktassák - közölték.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.