Kezdődik a nyári strandidény Kassán, ahol a tervek szerint június 19-én, pénteken nyit a Ryba–Anička és a Rumanova utcai strandfürdő.
Már áprilisban elkezdték a felkészülést a nyári szezonra. A jó hír, hogy a belépő ára nem változik.
Negyven százalékos visszaesés.
Új attrakciókkal várják a látogatókat a tornaljai fürdőben szombattól.
A Kurinc–Zöld Víz rekreációs övezetben átadták Közép-Európa egyik legnagyobb, 4000 négyzetméteres hullámmedencéjét.
A kassai Rumanova utcai strandot június 14-én, szombaton tervezik megnyitni
Több mint 40 érdeklődő van a jövőre elkészülő tíz kurinci strandbüfé üzemeltetésére.
Közel 71 ezer vendéget fogadott az idei szezonban a két kassai városi strand.
Már csak napok kérdése és újra csobbanhatnak a kassaiak.
A munka 2024 márciusában kezdődhet, a hullámmedence a 2025-ös nyári szezonra lesz kész.
Az idei szezonban jóval kevesebben látogatják a kassai városi strandokat, mint az előző évben.
Felüdülést jelenthet a hőségben a kassaiak számára, hogy pénteken megnyitotta kapuit a városi parkban található Rumanova utcai strand.
Több újdonsággal várják a látogatókat.
A belépődíj összege az idén nem emekledett.
Elszivárgott a víz nagy medencéből.
Az önkormányzat eredetileg június elsejére tervezte a nyitást, de a kedvezőtlen időjárás miatt ezt csaknem két héttel elhalasztották.
A városi strandok júniusban 12.00 órától, a nyári szünet idején pedig 9.00 órától várják a fürödni vágyókat 19.00 óráig.
Az előttünk álló hétvégén a kurinci fürdőkomplexum mellett megnyílik a csízi fürdő, valamint a meleghegyi strand is.
A Hont régió fürdőinek összehasonlításában két fürdőt vettünk górcső alá: a jól ismert gyűgyi Dudinka és a kevésbé felkapott szántói Santovka wellness fürdőket.
Igaz, hogy a kánikulát követően az elmúlt napokban többfelé esősre, viharosra fordult az időjárás, de az előrejelzések szerint a jövő héttől ismét több napsütésre számíthatunk.