2026. szeptember 23., 12:52

Sikeres szezont zártak a kassai strandok

Látogatottság szempontjából nagyon pozitívan értékelik az idei nyári idényt a kassai strandok üzemeltetői. Az előző öt év átlagához képest mintegy 16 százalékkal volt magasabb a látogatottság.

strand, strandfürdő, strandszezon, Kassa
Fotó: TASR

A kassai strandok fokozatosan fejezték be a nyári szezont. A Ryba Anička és a Vörös Csillag strand augusztus végén zárt be, míg a Rumanova utcai strand rövid meghosszabbítás után szeptember elején zárta a szezont – tájékoztatott Štefan Ferencz, a Tepelné hospodárstvo (TEHO) városi vállalat gazdasági igazgatóhelyettese, valamint a Ryba Anička strand üzemeltetője, Rastislav Földeš.

Ferencz a látogatottság szempontjából nagyon pozitívan értékeli a szezont, annak alakulását azonban szerinte jelentősen befolyásolta az időjárás.

Június nagyon sikeres volt, júliusban viszont hosszabb ideig kedvezőtlen volt az időjárás, jelentősen visszaesett a látogatottság. Több napon még a működést is korlátoznunk kellett azzal, hogy a két létesítményünk egyikét bezártuk”

 – tette hozzá. A helyzetet később az augusztus javította, amikor a Vörös Csillag és a Rumanova strandot összesen több mint 35 ezren látogatták meg.

Hozzátette, hogy az idei szezon a 2020 óta eltelt időszak második legsikeresebb szezonja volt. A 2020 és 2025 közötti évek átlagához képest mintegy 16 százalékkal volt magasabb a látogatottság. A két említett strandot a szezon során összesen több mint 68 ezren keresték fel.

strand, strandfürdő, strandszezon, Kassa
Fotó:  TASR

Ferencz elmondta, a strandok működését folyamatosan az aktuális és várható időjárási körülményekhez igazították.

A szezon során ezért kedvezőtlenebb időjárási körülmények esetén a két létesítményünk egyikét bezártuk. Összesen 12 ilyen napot tartunk nyilván” 

– közölte, hozzátéve, hogy ezek a napok mind júliusra estek, augusztusban a fürdőhelyek megszakítás nélkül üzemeltek. Elmondása szerint a szezon során nem kellett olyan komoly műszaki meghibásodást elhárítaniuk, amely jelentősen befolyásolta volna a teljes szezont vagy hosszabb időre korlátozta volna a strandok működését.

Földeš szerint a Ryba Anička júniusi bevételeit júliusban felemésztették a működési költségek.

Az időjárás ingadozásai miatt júniusban jól indultunk, júliusban romlott a helyzet, augusztus azonban elérte a működési költségek szintjét” 

– mondta. A szezon így gazdasági szempontból nem volt veszteséges.

Azt is közölte, hogy a szezon során nem volt olyan műszaki meghibásodás, amely miatt be kellett volna zárniuk a strandot. Az esetleges hibákat gyorsan elhárították. Augusztus utolsó hetében a strand látogatottsága már alacsony volt – fűzte hozzá Földeš. 

Megosztás
Címkék