Az első félidőben minden eldőlt.
A szlovák másodosztályban szereplő KFC Komárom és a somorjai STK is egyaránt vasárnap kora délelőtt lépett pályára. Mindkét csallóközi gárda értékes pontokkal gazdagodott.
Hat nyeretlen mérkőzés után ismét győzelmet ünnepelhetett a somorjai futballcsapat.
A vasárnap kora délelőtti összecsapásán a Somorja ezúttal is a dunaszerdahelyi MOL Arénában léphetett pályára a Bártfa elleni bajnokin.
Almási ötödik gólját szerezte, de ez nem hozott pontot csapatának.
Az első hazai meccsét Dunaszerdahelyen kénytelen lejátszani a somorjai csapat.
Az élvonalbeli DAC és a másodosztályban érdekelt Somorja partneri együttműködésének köszönhetően, az idei szezonban a somorjai együttes lesz a sárga-kékek fiókcsapata.