2019. augusztus 25., 14:26

Sharani góllal és gólpasszal debütált Somorján, sajnos a győzelem elúszott a 90.percben!

Branislav Sokoli által edzett Somorja ismételten a MOL Arénában léphetett pályára, ezúttal a Bártfa ellen. A somorjaiaknál ezúttal is több dunaszerdahelyi tehetség kapott lehetőséget a bizonyításra. A hazaiak kezdőjében első alkalommal léphetett pályára, az elmúlt napokban Dunaszerdahelyre visszatért Sharani, akinek a vízumával kapcsolatos ügyintézése eddig tartott hazájában. A ghánai támadóra minden bizonnyal Peter Hyballa is lehetőségként tekint, ezért is küldték a Somorjához, hogy minél több játékpercet gyűjtsön, és formába lendüljön.

somorja-bartfa-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Őry Tibor

A Somorja aktívan kezdte a találkozót és komoly mezőnyfölénybe kerültek már az első percekben Branislav Sokoli védencei.
Az első komoly lehetőségre negyedórát kellett várnunk előbb Sharani majd Nagy László próbálkozását hatástalanította a vendégek kapusa.
A 19.percben a somorjai fölény meghozta a várva várt eredményt és Sharani kiváló alakítása után remekül ívelt be középre, és az érkező Rymarenko a kapuba pofozta a somorjaiak vezető találatát, úgy, hogy még az egyik védőn is megpattant. A DAC tehetséges támadójának ez volt a negyedik gólja a másodosztály idei szezonjában.
Az első félóra végén a Somorja megduplázhatta volna előnyét is, de Čikos-Pavličko bravúrral védett.
Az első játékrész hajrájára a vendégek feljavultak és több egyenlítési lehetőséget is kialakítottak a bártfaiak.
A játékrész legvégén végül összejött az egyenlítés a vendégeknek, miután egy szöglet után a somorjai védelem szellősen zárt. Bartek üresen maradt, aki köszönte szépen, és kiegyenlített. A bártfai öröm azonban mindössze 30 másodpercig tartott, ekkor érkezett Sharani és 2-1-re módosította a félidei eredményt hajszálpontos fejesével.

Fotó:  Őry Tibor

Szünetről visszatérve a vendégek előtt óriási egyenlítési lehetőség adódott, Horodník már Slančík mellett is eltolta a játékszert a gólvonalról, azonban Valek óriási mentést mutatott be, megakadályozva a bártfaiak egyenlítését.
A folytatásban a Somorja előtt is adódott komoly gólszerzési lehetőség, Sharani közvetlen közelről nem tudta megszerezni csapata harmadik, és önmaga második találatát. Centikkel ugyan, de a kapu mellé lőtt.
A mérkőzés hajrájában a vendégek egy parádés góllal pontot mentettek. Milunovič bombázott Slančík hálójába védhetetlenül. A vendégek ezzel pontot csentek a MOL Arénából. Somorja három mérkőzésre nyújtotta veretlenségi szériáját és a következő fordulóban a Zsolna otthonában lépnek pályára Branislav Sokoli védencei.

II.liga, 6.forduló:
FC STK 1914 Somorja - Partizán Bártfa BSK 2-2 (2-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, v.: F.Malárik
Gólszerzők: Rymarenko (19.), Sharani (45+1.) ill. Bartek (45.), Milunovič (90.)
somorja-bartfa-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.