2019. november 3., 13:42

Somorja nyerte a csallóközi rangadót

A szlovák másodosztály 16. fordulójában csallóközi rangadóra került sor, miután a Pomléban a kiesés ellen menekülő Somorja hazai pályán fogadta a komáromi KFC együttesét.

stk-somorja.jpg
Fotó: STK Somorja FB

A somorjai együttes az előző fordulóban három vereség után tudott ismét győzni, az új vezetőedző Ján Blahač irányításával. A somorjaiak a forduló rangadóján a komáromi lila-fehéreket fogadták. Mindkét csapat kezdőjében találhattunk szép számmal dunaszerdahelyi tehetségeket a DAC akadémiájáról, valamint korábbi DAC-játékosokat is.

A hazai együttes remekül kezdte a találkozót, a második percben a DAC tehetsége Sharani szerezhette volna meg a vezetést a somorjai együttesnek, azonban a komáromi védők a gólvónalról tisztáztak. Két perccel később a hazaiak már nem hibáztak és megszerezték a vezetést miután egy remek kombináció után a szintén dunaszerdahelyi tehetség Nagy Péter talált a hálóba. Ezt követően a komáromi együttes kezdeményezőbb lett, aminek eredményeképpen a 29. percben egy beadás után Kneževič csúsztatott Száraz hálójába, aki hétközben a DAC kupamérkőzésének egyik hőse volt.

Az első játékrész hajrájában a somorjai együttes komoly nyomás alá helyezte Ásványi kapuját és a 41. percben a hazaiak idei gólfelelőse Rymarenko ismét vezetéshez juttatta a somorjai együttest. A hazaiak az első játékrész végét nagyon megnyomták és a 43. percben Čunta fejesével már 3-1-re vezettek a hazaiak.

Szünetről visszatérve a vendégek edzői hármasa kettős cserére szánta el magát és Sandal Dominik és Patrik Begáň helyére beküldték Fokaidis és Ujlaky kettősét. A második félidőben a hazaiak megtartották magabiztos előnyüket, míg a vendégek nem tudtak a hálóba találni, ez pedig azt jelentette Somorja magabiztosan nyerte a csallóközi rangadót és sorozatban második győzelmét aratták Ján Blahač tanítványai és megkezdték a felzárkózást.

A következő fordulóban mindkét gárda hazai pályán lép pályára. Komárom pénteken a forduló nyitómérkőzésén 13:30-tól fogadja a Rózsahegy B-csapatát, míg Somorja vasárnap szintén 10:30-tól fogadja a listavezető Besztercebánya együttesét.

II. liga, 16. forduló:
STK Somorja – KFC Komárom 3-1 (3-1)
Gólszerzők: Nagy (4.), Rymarenko (41.), Čunta (43.) ill. Knezevič (29.)
Somorja: Száraz - Šimčak, Pončák, Malý, Čunta - Baez (Németh 74.), Nagy, Mezovský - Veselovský (Fujak 89.), Sharani (Leginus 55.), Rymarenko
KFC: Ásványi - Udeh, Šimko, Saláta, Pittner - Varjas, Domonkos, Begáň (Fokaidis 46.) - Sandal (Ujlaky 46.), Pinte - Knežević (Rigo 62.)

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.