Ezüstérmet nyert a Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca összeállítású magyar csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság női versenyében.
Albon gépi lélegeztetőgépes segítséget kapott, erről vasárnap kapcsolták le, viszont hétfőig az intenzív osztályon tartották.
Pásztor György 2022. márciusában ünnepelte a 99. születésnapját, amely alkalomból többek között a nemzetközi szövetség korábbi és jelenlegi elnöke, valamint minden idők legjobb játékosa, Wayne Gretzky is felköszöntötte.
A csapat hétfőn utazik a dániai Frederikshavnbe, ahol még napi egy edzéssel folytatja a felkészülést a csütörtöki, németek elleni rajtra.
Elsőként ért célba magabiztos versenyzéssel férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint, aki ezzel megvédte címét, és a királyszámban jelenleg ő az aktuális olimpiai és világbajnok is.
A világversenyeket hagyományosan záró 4x100 méteres vegyesváltók küzdelmeiben a magyarok közül az előzetes rajtlistán csak a nők szerepeltek, de végül ők sem ugrottak medencébe.
A 78 éves sportdiplomata kenőpénzt fogadott el az Aoki Holdings cégtől.
Nyolc érmet, közte három aranyat nyertek a magyar sportolók a budapesti fekvenyomó Európa-bajnokság nyitónapján.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Bajkál utcán, a Pozsonyszőlősi és a Nagyszombati úti kereszteződés között.
Két arany, két ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar versenyzők az egyesült államokbeli Sarasotában vasárnap véget ért 13. klublegénység sárkányhajó-világbajnokságon.
Pozitív koronavírustesztje miatt újabb két kerékpáros, az olasz Damiano Caruso és a spanyol Imanol Erviti kényszerült feladni a Tour de France országúti körversenyt
A kolumbiai vb-n Senánszky Petra a 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében végzett aranyérmesként, Kiss Nándor pedig a 400 méteres felszíni úszásban nyerte meg a világbajnoki címet.
A 35 éves szerb klasszis továbbra sem hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, ezért az év elején nem indulhatott az Australian Openen, és márciusban Észak-Amerikában sem léphetett pályára az Indian Wells-i és miami szupertornán.
A 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal hasfalsérülése miatt még nem biztos benne, hogy ki tud állni a wimbledoni teniszbajnokság pénteki elődöntőjére.
A Paradicsom Turisztikai, Kulturális és Sport Klub egy-egy szlovák, román, cseh és osztrák partnerrel közösen nemzetközi konferenciasorozatot és egy demonstrációs túrát szervezett a korlátok nélküli sportolási lehetőségek fejlesztéséért.
A világsztár 2020-ban két térdműtéten esett át, majd rövid időre visszatért, ám a 2021-es wimbledoni tornát követően ismét megoperálták.
A tavaly a negyeddöntőig jutó játékos ugyanis már 34 mérkőzés óta veretlen volt a szombati döntő előtt, és ez a sikersorozata 2000 óta a második leghosszabb volt a nők között.
A 23 éves Mbappéről egy éven át írt a nemzetközi sajtó, hogy a Real Madridhoz készül.
Casper Ruud lesz Rafael Nadal ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság férfi fináléjában, miután a pénteki elődöntőben négy játszmában legyőzte Marin Cilicet.
Tizedik évfolyamába lépett a népszerű Felsőszeli Tízes és a Felsőszeli Hármas futóverseny. A félmaraton nyolcadik alkalommal futhatták le a legkitartóbbak.