Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Együtt erő vagyunk!
A koronavírus-járvány miatt további sporteseményeket halasztanak el vagy törölnek világszerte, illetve speciális intézkedéseket hoznak.
Lewis Hamilton, az F1 idei világbajnoka lett az első.
Az életkor szerinti megoszlást illeti, a sport területén dolgozók 38 százaléka 15 és 29 év közötti EU-lakos.
Bár a pálya elkészült, még a kivitelező részéről hátra vannak bizonyos munkálatok, ezért a tervek szerint a jövő évtől adják át rendeltetésének.
A legtöbb olimpiai érmet – köztük több aranyat is – valószínűleg a magyar dobóatléták szerezték. Köztük van két felvidéki származású sportember is: a kassai Németh Imre és a szenci Csermák József, mindketten kalapácsvetők.
Nagymegyeren a Bartók Béla Alapiskolában egyre fokozódik az izgalom, hiszen szeptember 30-án végződik egy pályázat, amelyben 1000 eurót szerezhet az iskola.
Egyik-másikat elnézve, nem is járnánk olyan rosszul Lacocával...
Elmondta sirámait, melyben ragaszkodik az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásához.
Jelentős nap volt tegnapi a Perbenyíki Szakközépiskola életében. Átadták ugyanis az iskola multifunkcionális sportpályáját.
A komáromi önkormányzat bőkezűen támogatja a helyi sportot.
A parlament elnökének nagyon megtetszett az utalványrendszer.
Kivételes év volt az idei.
A sport, a vetélkedés és a győzelemmel járó dicsőség hajszolása egyidős az emberiséggel.
Annak ellenére, hogy a révkomáromi önkormányzat takarékos költségvetést fogadott el, nem csökkentette, sőt a tavalyi évhez képest 10 ezer euróval emelte a sport támogatására szánt pénzcsomagot.
Két győzelem, két döntetlen, három vereség - ez a DAC labdarúgócsapatának tavaszi mérlege hazai pályán.
A közelmúltban hármas fordulóval fejeződött be a sakk Extraliga 2010/2011-es idénye.
A Dunaszerdahely melletti Nagyudvarnokon tartották meg vasárnap a Lovasíjász világkupa csallóközi fordulóját.