A drukker még a kezdőrúgás előtt hirtelen rosszul lett és a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni az életét.
A közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint Ronaldo kiütötte az egyik drukker kezéből a mobiltelefont, miközben dühösen levonult a pályáról.
Az orosz és fehérorosz sportolóknak kifejezetten el kell ítélniük az ukrajnai inváziót, ha Nagy-Britanniában akarnak versenyezni - jelentette ki Nigel Huddleston brit sportminiszter.
A megemlékezésen a világhírű labdarúgó sírjánál koszorút helyezett el Lomnici Zoltán, Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára, valamint ifjabb Buzánszky Jenő.
A nemzetközi küzdőtéren is sikert sikerre halmoznak a Dunaszerdahelyi Birkózóklub versenyzői.
A felhíváshoz számos világszövetség csatlakozott, nem kívánatos személyeknek nyilvánítva a két ország sportolóit.
Nem rendezik meg a jövő évi Téli Világjátékokat, amelynek az oroszországi Kazany adott volna otthont januárban.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is bónuszt kapnak a német sportolók a kiamgasló teljesítményért.
Douglas a 2008-as pekingi nyári olimpián 100 méteres síkfutásban és 4x100 méteres váltóban indult, utóbbiban döntőt futott, abban az évben pedig 11.05 másodperces eredményével megdöntötte a női 100 méter síkfutás országos rekordját.
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke és Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere csütörtökön hirdette ki az utazók névsorát.
Egyre több olyan sportág hódítja meg a közönséget régiónkban is, amely az elmúlt évtizedekben kinőtte korábbi kereteit.
Lelki és testi terror, zaklatás, nemi erőszak, olyan fogalmak, amelyeket nem szoktunk a sporttal összekapcsolni.
A rendelkezések értelmében a Pekingbe érkezők, majd zárt buborékrendszerbe kerülő olimpiai résztvevők naponta Covid-teszten esnek át.
A Budapesti Honvéd Sportegyesület lett a legeredményesebb a magyarországi sportegyesületek rangsorában 2021-ben.
A magyar kettős nagy csatában, 8-7-re múlta felül a rivális török csapatot.
Többször írtunk már arról, hogy a szlovák köztévé bő évtizednyi csend után újra sportcsatornát indítana.
A versenyző gőzerővel készül a jövő évi Világjátékokra, ahol két számban is rajthoz áll.
A magyar hálóőr akkor térhet vissza csapatához, amennyiben szombati koronavírustesztje negatív eredményt hoz.
A szövetség vezetősége a legjobb nyolc közé jutást várja el a válogatottól.
A közlemény szerint a Szerencsejáték Zrt. új, 2025-ig meghatározott üzleti stratégiájának egyik fókuszterülete a regionális terjeszkedés, amelynek első mérföldköve a szlovák szolgáltatás elindítása.