A tervek szerint délután öt órakor szavaz a törvényhozás.
Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő felszólította a volt kormánykoalíció tagjait, hogy ne kérdőjelezzék meg az előrehozott választás dátumáról született egyezséget.
Az államfő továbbra is júniusi választást szorgalmaz, de elfogadja a szeptemberit is.
A felbomlott koalíció pártjai megszavazták a parlamenti ciklus lerövidítését lehetővé tevő alkotmánymódosítási javaslatot.
A Hlas-SD parlamenti képviselői nem támogatják a volt koalíció alkotmánymódosító javaslatait, mert a párt szerint feleslegesen bonyolítják a helyzetet, és nem tartalmazzák, hogy népszavazással is lerövidíthető a választási ciklus.
Kolíková javaslata szerint a határozatnak azt is tartalmaznia kellene, mikor kerül sor az új választásra, és azt a határidőt, ameddig a házelnöknek azt ki kell hirdetnie.
Zuzana Čaputová államfő bízik benne, hogy a parlament kedden elfogadja az előrehozott választáshoz szükséges alkotmánymódosítást.
Egy perces néma felállással emlékeztek ma a parlament 80. ülésén Duray Miklósra és Miroslav Čížre.
2022-ben összesen 179 törvényt fogadott el a parlament.
A parlament 94 szavazattal jóváhagyta a Slovnaftra kivetett különadót.
Az OĽANO Ján Budaj környezetvédelmi miniszter által vezetett polgári-demokratikus platformja elutasítja az előrehozott választást.
Elfogadásra vár a jövő évi költségvetés tervezete is, Boris Kollár (Sme rodina) házelnök kijelentette, szeretné, ha a héten megszavaznák a képviselők.
Mégsem dőlt még el a kormány sorsa.
Az az elsődleges, hogy megállapodjunk abban, hogyan fog működni az állam és a kormány, hogy ki lehessen fizetni az energiatámogatást - mondta a szerdai kabinetülés előtt Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter.
Meddig lehet még így kormányozni?
Ahogy a magyar humor nagy utat járt be Sas Józsefig, úgy a szlovák parlamentarizmus is eljutott a Mikroszkóp Színpadig.
Grendel Gábor azt üzente az SaS tagjainak, hogy egy csónakban eveznek a kormánnyal.
Hétfőn 9 órától folytatódik a parlamentben a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány megvitatása.
A korrupcióellenességet zászlajára tűző kormányból kitántorgott Sulík önös céljai eléréséhez a korábbi főellenséggel került egy platformra.
A kormánnyal szembeni bizalmatlanság kifejezéséhez 76 képviselő szavazata szükséges.