Húzd, amíg húzhatod

Annak az idők sodrában valójában jelentéktelen történésnek a megértési kísérletéhez citálom ide a magyar romantika nagyját, miszerint a pozsonyi törvényhozás haladékot adott saját magának az általa ellenőrzött, népnek felelős (khm…) kormány elleni bizalmatlansági szavazásra.

Ahogy a magyar humor nagy utat járt be Sas Józsefig, úgy a szlovák parlamentarizmus is eljutott a Mikroszkóp Színpadig. Középhaladó politikafogyaszóként az ember legszívesebben legyintene a parlamenti padsorokat koptató, és a hatalomba kétségbeesetten kapaszkodó sasjózsikra és lagzilajcsikra, de egy kísérletet tán megér, mifene vezetett a mai parlamenti dáridóhoz.

Ezen a fickós zsebkönyvnyi szlovák történelem lábjegyzetébe kívánkozó napon mindeddig a névtelenség megérdemelt homályába merült képviselők kereszt- és vezetékneveit raktuk össze egyenletté, amelynek végösszegét a nagyobb, mint 75 állításnak kellett (volna) megfeleltetni.

Egészen addig, míg egy, a magyar nyelvet gyakran magyar szájról is megerőszakoló, procedurálisan ügyrendi javaslat egy csütörtök estig tartó reklámszünettel meg nem szakította a parlamenti sramlizene dáridóját.

Bölcs elemző legfeljebb azért bánkódhat, mert ma már nem hallhatja a szlovák parlament kórusának előadásában Lagzi Lajcsi örökzöld slágerét: Majd, ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre. Úgy elszállok, mint a fecske odafent a levegőbe. Legalább ennyire fontos tanulság, magányos fecske ne mondja idő előtt, hogy vége, mert koalíciós válság idején meggyőzésre váró képviselőkre fokozottan érvényes a Lajcsi-sláger: Kék a szeme, arca csupa derű, nála szöveg hódít, a meseszerű.

Még szerencse, hogy csütörtökig a népért kelő és fekvő képviselőknek van idejük eltöprengeni a mélyen szántó igazságon: Se veled, se nélküled, élni nem tudok. De nehéz eldöntenem, ez csiki-csuki állapot...