A franciák elorozták az olimpiát Budapest elől, most kesereghetnek
A magyar sport legjobbjai idén is kitettek magukért.
Úgy tűnik nem csak a párizsi olimpia nyitóünnepségének egyik jelenetére vetődhet a keresztényellenesség gyanúja.
A párizsi ötkarikás játékok végeztével sem távolítják el az olimpiai öt karikát az Eiffel-toronyról.
Szlovákia az 1993-as függetlensége óta soha nem szerepelt ilyen pocsékul a nyári olimpiai játékokon.
Az Adásidő vendége ezúttal Megó Alexandra doppingellenőr volt.
Búcsúzik Párizs, Los Angeles 2028-ban várja az olimpikonokat.
A párizsi olimpia hivatalos oldala összeszedett emlékezetes nyilatkozatokat, amelyek az ötkarikás játékokon hangoztak el.
Addig létezik sport, amíg abban a teljesítmény lesz a meghatározó, még akkor is, ha tudjuk, mindig vannak furcsa ítéletek.
Több mint ezerfős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a párizsi olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a Puskás Szoborparkban.
A Szurkoló különkiadásában a vasárnap zárult párizsi olimpiát értékeltük szurkolói szemmel.
"A versenyszellem nem tűri a gyűlölködést, a versenyszellembe nem fér bele mások ócsárolása és gáncsolása sem."
A július 26-án kezdődött játékokon 206 ország 11 110 sportolója vett részt. Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen végzett az éremtáblázaton.
Vasárnap este a Stade de France-ban rendezték a párizsi olimpia záró ceremóniáját.
A NOB magyar tagja szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy budapesti olimpia ügyében lenne-e összefogás.
19 érmet, közte hat aranyat és számos helyezést gyűjtöttek a magyar sportolók a párizsi olimpián.
Guzi Blanka a női öttusázók döntőjében a negyedik helyen végzett.
Muszukajev a bronzmeccsen az albán Ismail Dudaevvel csapott össze, és óriási csata végén 13-12-re kikapott.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a negyedik helyen végzett a párizsi olimpián.
Az utolsó versenynapon is érmekért szurkolhatunk.