Csak a bajnokok és az érmesek számítanak, csak győztesek és vesztesek vannak?
Bőhm Csaba után Szép Balázs is döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén.
A magyar versenyző a döntőbe jutásért az első helyen kiemelt, 2022-ben világbajnok belaga Sarah Chaarit győzte le.
A tekvondós Márton Viviana kiélezett mérkőzésen 2-1-re nyert az amerikai Kristina Teachout ellen ezzel bejutott az elődöntőbe a párizsi olimpia 67 kilogrammos súlycsoportjában.
A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra duó ezüst-, a Pupp Noémi, Fojt Sára páros holtversenyben bronzérmet szerzett a kajak kettesek 500 méteres versenyében a párizsi olimpián.
A szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott a törökök sztárjától, Taha Akgültől, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a párizsi olimpián.
Nem akart magára nagy terhet tenni, ezért nem a győzelemben, hanem csak a dobogóban gondolkodott Rasovszky Kristóf.
Mindkét magyar női kajak páros döntőbe verekedte magát 500 méteren a párizsi olimpián.
Középfutamában a második helyen végzett a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek 500 méteres versenyében.
A franciák nemzeti büszkeségből ragaszkodtak a Szajnához, és nem rendezték a nyílt vízi úszást valamilyen Párizs közeli tavon.
Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyílt vízi szakág második aranyát nyerte.
Ezekért a magyar sportolókért izgulhatunk ma:
Losonczi az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián.
A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-re legyőzte a görög csapatot, így az ötödik helyért játszhat a párizsi olimpián.
A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású női kajaknégyes harmadik lett 500 méteren.
Előbb második helyen, utóbbi első helyen jutott a szombati középfutamba.
Döntőbe jutott a férfi kenu kettes és kajak négyes.
Az olimpiának a sportról kellene szólnia, nem a mindent bepiszkító, fekáliaként elöntő deviancia erőltetéséről.
A mezőnyben egyedüli magyarként a 19 éves Fábián Bettina indult, és a pontszerző 5. helyen végzett.
A drámai összecsapás hőse a rendes játékidőben két-, a büntetőpárbajban három ötméterest hárító Vogel Soma volt.
Losonczi az elődöntőben a bolgár Szemen Novikovtól szenvedett vereséget.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar hajós a legjobb tízet felvonultató éremfutamban szerdán a harmadik helyen ért célba, ezzel a hatodikról a negyedik helyre lépett előre összetettben.
Amennyiben legyőzője, a címvédő olasz Vito Dell'Aquila bejut a fináléba, akkor a bronzéremért folytathatja a vigaszágon.
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid a negyeddöntőben óriási csatában legyőzte szerb riválisát, így bejutott az elődöntőbe szerdán a párizsi olimpián.