A magyar női vízilabda-válogatott 12-9-re legyőzte a görög csapatot, így az ötödik helyért játszhat a párizsi olimpián.
A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású női kajaknégyes harmadik lett 500 méteren.
Előbb második helyen, utóbbi első helyen jutott a szombati középfutamba.
Döntőbe jutott a férfi kenu kettes és kajak négyes.
Az olimpiának a sportról kellene szólnia, nem a mindent bepiszkító, fekáliaként elöntő deviancia erőltetéséről.
A mezőnyben egyedüli magyarként a 19 éves Fábián Bettina indult, és a pontszerző 5. helyen végzett.
A drámai összecsapás hőse a rendes játékidőben két-, a büntetőpárbajban három ötméterest hárító Vogel Soma volt.
Losonczi az elődöntőben a bolgár Szemen Novikovtól szenvedett vereséget.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar hajós a legjobb tízet felvonultató éremfutamban szerdán a harmadik helyen ért célba, ezzel a hatodikról a negyedik helyre lépett előre összetettben.
Amennyiben legyőzője, a címvédő olasz Vito Dell'Aquila bejut a fináléba, akkor a bronzéremért folytathatja a vigaszágon.
A kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Losonczi Dávid a negyeddöntőben óriási csatában legyőzte szerb riválisát, így bejutott az elődöntőbe szerdán a párizsi olimpián.
A kajak-kenu versenyek második napján három számban rendeztek előfutamokat, összesen hat magyar indulóval.
A magyar válogatott számára véget ért az olimpia. Hogy a hatodik, vagy hetedik helyen zár-e, az az utolsó negyeddöntő, a norvég-brazil találkozó kimenetelétől függ.
Csökönyösen reménykednek a francia rendezők, hogy végre tisztább lesz a folyó.
Ha igaz, amit a szakemberek állítanak, hogy egy átlagos férfi bicepsze 90, ütésének ereje pedig 160 százalékkal erősebb, mint egy átlagos nőé, akkor az történt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság veszélybe sodorta a női ökölvívókat.
Az amerikai válogatott 14-11-re legyőzte a horvát csapatot a párizsi olimpia férfi vízilabdatornáján, így eldőlt, hogy a csoportharmadik magyarok a második olaszokkal találkoznak a szerdai negyeddöntőben.
Remek döntőket hozott a párizsi olimpiai atlétikaversenyeinek hétfői napja, ám valamennyit elhomályosította a svéd Armand Duplantis rúdugrásban elért világcsúcsa.
"Előzetesen bíztam benne, hogy eljutok idáig és ott lehetek az éremfutamban életem első olimpiáján. Már mondtam korábban is, hogy nekem tetszik az a felhajtás, ami körbeveszi itt az indulókat, nem teherként élem meg, hanem inkább feldob és motivál. "
Ma többek között kajak-kenusaink, női kézilabdázóink és vízilabdázóink sikeréért szoríthatunk.
"Nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését".