A sport győzött az ideológiai harcok felett
A párizsi nyári olimpia már a múlté. A záróünnepség inkább szólt Tom Cruise mutatványáról, a sportolók boldog tekintetéről, mint bármi másról. Jól is van ez így, kár, hogy a nyitányt így sem lehet teljesen elfeledni és maradt bennünk tüske.
Azért, ha jobban belegondolunk, nem csupán emiatt. Az olimpiai eszmét ugyanis többször sárba tiporták ezúttal is, az egyenlőség elve is csorbult, az ideológiai harc is nagyon hangosnak bizonyult. Ettől függetlenül Párizsban ezúttal nem sikerült forradalmat robbantani még úgy sem, hogy a megnyitón rúgtak egyet a keresztényekbe.
A hangulatról persze leginkább a helyszínen járt sportolók tudnak majd beszámolni, annyit viszont mi is láttunk, hogy az olimpiai trendek közepette egyre nehezebb érmeket szerezni. A sportágak száma növekszik, így a résztvevő sportolók is gyarapodnak, miközben ekkora mennyiségű embert mozgatni és kiszolgálni egyáltalán nem egyszerű. Ez az, amit alig látunk a közvetítések mellett, miközben egyáltalán nem mindegy, mi előzte meg a sportoló verseny előtti óráit. Ennek hiányában nem értjük, hogy a világbajnokok miért buknak el már el az első fordulókban, hogyan lehet pár óra alatt teljesen elfogyni, vagy mit képes tenni a teljesítménnyel egy-egy oda nem illő gondolat.
A hatalmas kiadások mellett eközben a játékok megszervezése ma már csak néhány ország számára lehet egyáltalán opció.
Látható ez a NOB döntési folyamatában is, hiszen néhány éven belül Franciaország és az Egyesült Államok is a nyári mellett téli olimpiát is szervez majd. Ettől függetlenül még mindig a sport legnagyobb ünnepéről van szó, s a politikai törekvések ellenére még sikerült megtartani népszerűségét.
A jövő veszélyeire viszont ez az ötkarikás játékok is rámutatott. Ha viszonylagossá tesszük a szabályokat, s ideológiai harccá fajul, hogy ki és milyen esetben küzdhet a nők vagy éppen a férfiak között, akkor az évekre meghatározhatja az adott sportág megítélését. Az atlétikában ezt részben sikerült megoldani, de elég néhány „koros” világcsúcsra tekinteni, hogy lássuk nem volt ez mindig így.
A nagy politikai korrektség pedig végső soron, ahogy a világban általában, itt is összeomlást okozhat, mert az ember nem erre van kódolva.
Abban bízok, hogy a többség ezt még a döntéshozók szintjén is érti, mert addig létezik sport, amíg abban a teljesítmény lesz a meghatározó, még akkor is, ha tudjuk, mindig vannak furcsa ítéletek és a pálya is lejteni szokott. A franciáknak is lejtett kissé, látjuk az érmeik számában is, de odatették magukat, ahogy az a szervezőktől elvárható és az olimpia után már saját országuk politikai harcait is lejátszhatják.
Arról ugyanis ne feledkezzünk meg, hogy a jelen bajnokainak sikeréből nevelkednek a 10-20 év múlva érmekért küzdő kiválóságok, akikre majd újabb generációk lehetnek büszkék.
