Orbán Viktor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján kapta meg az oltást.
A miniszterelnök értékelése szerint a helyzet nem könnyű. Mint mondta: egyszerre van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.
Az oltások fontosságát emelte ki.
A magyar miniszterelnök írását közölte szerdán a Hospodárske noviny online kiadása.
Orbán Viktor hangsúlyozta, az utóbbi néhány napban egész Európában megfordultak a kedvező tendenciák, Magyarországon is, a feltételezések szerint a brit vírusmutáns miatt.
Orbán Viktor elmondta,nem lehet Brüsszelre várni, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú.
Nagy gyomrost adott a magyar gazdaságnak a COVID, de egy erős gazdaság nézett farkasszemet a válsággal.
Orbán Viktor a kínai vakcinában bízik, mert mint mondta, ezt a vírust a kínaiak ismerik a legrégebb óta, így ő ezt az oltóanyagot választja.
A miniszterelnök biztosította Joe Bident arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján.
Az új bejelentés a munkába lépés támogatását, a foglalkoztathatóság javítását is célozza és „130-150 milliárd forintba kerülne”.
A győzelem, a vakcina már csak karnyújtásnyira van, de nem várni kell rá, hanem szerezni, ezért tárgyal a kormány a nyugatiakon kívül Izraellel, Kínával, Oroszországgal.
A második hullámot sikerült kivédeni, most az a feladat, hogy ne induljon el egy harmadik hullám.
Orbán Viktor arról beszélt, a járvány közepette nem szabad feltétlenül ragaszkodnunk 2021-ben a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia megrendezéséhez.
Az erős nemzetállamok és az erős Európa nem ellentmondás, hanem a békés Európa elengedhetetlen feltétele.
Ne legyenek illúzióink. A múlt heti fegyvertény nem jelenti azt, hogy a liberális-posztmarxista erők feladják, és nem kezdenek el új megoldásokon agyalni.
"A terv olyan egyszerű, mint amilyen grandiózus": egy pénzügyi központ, Soros György központja NGO-k, kutatóintézetek, elemző műhelyek és aktivisták ezreit finanszírozza, akik befolyásolják a mainstream média irányvonalát.
Várhatóan már délután 3-4 óra körül ismerni fogjuk, hogy tényleg meg van-e az egyhangú támogatottság a kompromisszum mellett.
Budapest és Varsó között egyetértés van minden főbb témában, a két ország érdekei egybeesnek, fontosnak tartják az EU alapszerződéseiben foglaltak, a nemzeti érdekek megvédését.
Nem akármilyen formátumú európai politikus távozott.
Manfred Weber bosszúért liheg.