Orbán Viktor közölte azt is, az európai jobboldal mindenképpen megújulásra szorul, és a Fidesz érdekelt abban, hogy létrejöjjön egy új csoportosulás.
Orbán Viktor kifejtette, régen a Lengyelország felé vezető kereskedelem fő gócpontja Kassa volt, nagyon fontos útvonal volt ez, és úgy lehetett egy jelentős nemzetközi útvonalat működtetni, hogy nem kellett hozzá érinteni a fővárost.
Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán mondta el ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.
A megbeszélésen szó lesz többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről.
Három a magyar igazság.
Orbán Viktor a hétvégén fogja felvenni a harmadik oltást, amely ebben a helyzetben szerinte felér egy életbiztosítással.
Nem a zászlóval volt az egyetlen gond, a szlovák himnusz első sorairól is lemaradt az énekkar...
A Mária Valéria híd újjáépítésének huszadik évfordulója alkalmából találkozott Magyarország és Szlovákia miniszterelnöke.
Heger: a nehéz időkben különösen nagy szükség van a jószomszédi kapcsolatokra.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben gratulált Forró Krisztiánnak a Szövetség elnökévé választása alkalmából.
Orbán: Egy komoly ember tudja, hogy veszélyben van, és meg tudja hozni a döntést, hogy beoltja-e magát.
Követendő példának nevezte a magyar miniszterelnök politikáját.
Brüsszelnek ma szervilis kormányok kellenek olyan vezetők helyett, akik a saját országuk függetlenségéért harcolnak.
A kormányfő hozzátette, általánosságban az a baj a magyar politikával, hogy nem a jövőről vitatkoznak, hanem arról, hogy visszajöjjön-e a múlt.
Orbán Viktor szívesen látott vendég Csehországban.
A kormányfő levelét az Országgyűlés felsőházi üléstermében megrendezett fórumon Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke olvasta fel.
"Ideje végre rendezni Magyarország tartozását a vidékkel szemben."
Európában csak a gazdasági megközelítésen alapuló utak járhatatlanok.
Ha az ember akarja, meg tudja védeni a határt, és az EU-ban nem a képesség, hanem az akarat hiányzik.
A CEU fővárosi kampuszán rendezett nemzetközi konferencián a liberális akadémiai és politikai élet jeles képviselői is részt vettek.