A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara pótfelvételit hirdet a 2020/2021-es évre.
Ezek a gyerekek a beíratáskor szembesülhettek volna azzal, hogy milyen sorsot szántak nekik a szüleik az idegen iskolával. De most nem szembesülhettek, és nem is tiltakozhattak.
Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója volt a Nézőpont vendége.
Zuzana Čaputová államfő köszönetet mondott a pedagógusoknak a bátorságukért és leleményességükért, amelyről az oktatás új formáinak a keresése során tettek tanúbizonyságot.
Nem reális a titulusok utólagos visszavonása. Ezt Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter jelentette be Érsekújvárban.
Az utóbbi években a Füleki Gimnáziumban egyre nagyobb teret kap a robotika. Mindez főként az intézmény mellett működő In-Nova Polgári Társulásnak köszönhető, mely 2014-ben jött létre.
Nagyjából így reagált oktatásügyben jártas ismerősöm a felelős tárcavezető legújabb bejelentésére. Hogy június utolsó hetére kinyitják azt alapiskolák felső tagozatait és a középiskolákat.
Félő, lehetetlen vállalkozás lesz az oktatásból ki-, illetve lemaradt gyerekek felzárkóztatása, hiszen sem szervezési, sem anyagi kérdésekben nem tudnak dönteni addig, míg nem világos, hány gyermekkel kell számolni.
A köztársasági elnök a tantervek megváltoztatásáról beszélt.
Az online oktatás sok új tapasztalattal gazdagította a pedagógusokat és a diákokat - jelentette ki Zuzana Čaputová, miután meglátogatta a Malackai járásban található lozornói alapiskolát.
A Selye János Egyetem a továbbiakban is a minőségi oktatásra törekszik, alkalmazkodva a munkaerőpiac igényeihez is.
A részletesebb terveket június közepén ismertetik.
Az egyes csereprogramokon azon volt a hangsúly, hogy hogyan is készítik Európa különböző országaiban a kenyeret.
Ha a diák helyben járt óvodába és általános iskolába, támogatást kap majd.
De csak akkor, ha betartják a munka-, szociális és családügyi minisztérium által meghatározott irányelveket
Nincs más hátra, mint előre - ez most a távoktatásról igazán elmondható!
Ki kell dolgozni a klasszikus és a digitális oktatás kombinációját – jelentette ki a TASR-nek adott interjúban Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.
Jövő héten hétfőn eldőlhet az iskolák kinyitásának kérdése.
A felmérés célja a szlovákiai magyar egyetemisták és főiskolás hallgatók helyzetének a feltérképezése.
Az iskola 23 éves fennállása óta ez lesz az első év, amikor két első osztályt nyithatnak.