A díjra november 1-jétől lehet jelentkezni, a díjátadó ceremóniát minden évben másik városban tartják, első alkalommal 2021 őszén Londonban.
A két tudós a DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 "genetikai olló" kifejlesztéséért részesül az elismerésben.
Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul.
A játékelméletet kiterjesztette azokra a helyzetekre, amikor az egymással versengő felek nincsenek minden lényeges információnak a birtokában, esetleg nem tudják eldönteni, hogy mire készül a másik fél.
A háború ellenére a svéd Nobel-bizottság nem tétlenkedett és az 1914-es orvosi Nobel-díjat 1915 derekán Báránynak ítélte.
Handke 2006-ban beszédet is mondott Milosevic temetésén, akit tragikus sorsú embernek nevezett.
Botrányosnak, felháborítónak és hányingerkeltőnek nevezték bosnyák és albán politikusok csütörtökön, hogy a Nobel-bizottság Peter Handke osztrák írót irodalmi Nobel-díjjal tünteti ki.
Az indoklás szerint "a lítiumion-akkumulátorok forradalmasították az életünket.
A ma élő legidősebb Nobel-díjas a 99 éves Edmond Henri Fischer amerikai biokémikus, aki 1992 óta az orvostudományi Nobel-díj birtokosa, a legfiatalabb az idén 22 éves Juszafzai.
Az elismeréssel 2019-ben is 9 millió svéd korona jár.
Gajdusek rájött a fertőzés terjedésének a módjára.
A díjjal kitüntetett nevét októberben hozzák nyilvánosságra.
Egyszer az egyik láda nagy robajjal a kövezetre pottyant, de szerencséjükre az őrség nem hallotta, így felpakolhatták a rakományt a titokban várakozó gőzösre.
Az akadémia tagjai egyhangúlag úgy döntöttek, hogy felkérik Frostensont, önként mondjon le tagságáról.
A bökkenő, amivel a Nobel-díjas elmélet nem foglalkozik, hogy lesz-e elegendő vevő a tartós növekedéshez.
Október 1. és 8. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.