Edwardsot 1960 körül kezdte foglalkoztatni a humán fertilizáció kérdése, s 1968-ban sikerült kémcsőben megtermékenyítenie egy emberi petesejtet.
Eredményét a nem-kooperatív játékelmélet területén érte el, amely olyan stratégiai játékokkal, szituációkkal foglalkozik, ahol a játékosokról vagy aktorokról feltételezhető, hogy nem kötnek megállapodásokat egymással.
Százhatvan éve, 1865. április 1-jén született Bécsben egy ott élő magyar családban Zsigmondy Richárd.
A penicillint először 1941-ben egy tályogos és csontvelőgyulladásos oxfordi rendőrön próbálták ki.
December 1-jétől egy közös új intézet létrehozásával fűzi még szorosabbra a kapcsolatot a Semmelweis Egyetem a 2023-ban fizikai Nobel-díjjal elismert kutatóval.
David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper kapja fehérjékkel kapcsolatos kutatásaiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
A két díjazott, John Hopfield és Geoffrey Hinton a fizikában alkalmazott eszközöket használva fejlesztett ki olyan módszereket, amelyek a mai gépi tanulás alapjait adták, avagy az agy felépítése ihlette a mesterséges intelligenciát.
A mesterséges neurális hálózatokat használó gépi tanulást lehetővé tevő kutatásaikért John J. Hopfield amerikai és Geoffrey E. Hinton brit-kanadai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat.
Október 7. és 14. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.
Ki a legfiatalabb Nobel-díjas, melyik család nyerte el a legtöbbször, kinek a díjazása okozott meglepetést?
A könyv a szerző korábbi, kevésbé ismert műveiből egy kisregényt, két elbeszélést, két novellát és egy esszét tartalmazott.
Ma délután, Alfred Nobel halálának évfordulóján adták át a Nobel-díjakat Stockholmban.
Jon Fosse olyan író, akire ha sikerül valóban ráhangolódni, izgalmas irodalmi kalandokba viszi az olvasót. Ami talán a legfontosabb tanulság Fosse műveiből: figyelni a csendre, a belső hangra, a kimondatlan szavakra.
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja tudománypolitikai megbeszélést folytatott szerdán délelőtt Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Karmelita kolostorban
Novák Katalin: büszkék vagyunk, mert két új Nobel-díjunk van.
Novák Katalin kiemelte, a két tudós sikere újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon nagyszerű tanárok dolgoztak a múltban, és ez ma is így van.
Krausz Ferenc friss Nobel-díjasunk a fizikát az orvostudomány szolgálatába állítja.
Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kapott.
Karikó Katalin kitért arra, hogy a hit viszi előre az embert, szerinte soha nem szabad feladni.
Az elektronok mozgásával függ össze minden, ami a biológiai életünk számára fontos, mondta a Kossuth Rádióban a Nobel-díjas fizikus.