A munkanélküliek száma 9 ezerrel, 2 millió 752 ezerre emelkedett.
A járvány következtében összesen félmillió munkahely szűnik meg, viszont 300 ezer új munkahely jön létre, így a járvány előtti szinthez képest 200 ezer lesz a veszteség az IAB prognózisa szerint.
A 37 éves hitszónok csoportja főleg fiatalokat próbált behálózni.
A tárcavezető ezt azzal indokolta, hogy az intézkedés hatalmas problémát fog okozni a sofőröknek.
A tiltás a légi, a vasúti és az autóbusz közlekedésre érvényes.
A február közepén lejáró korlátozásokat egyelőre március 7-ig hosszabbítják meg.
Legrosszabb esetben százezerre is emelkedhet az új fertőzések száma.
Az Európai Bizottság egyik szóvivője azt nyilatkozta, nincs információja a németek kétoldalú szerződéséről, arra pedig nem volt hajlandó válaszolni, hogy ez sérti-e az EU-val kötött megállapodásokat.
A 16 tartományi kormány vezetőinek kedd délutáni tanácskozására a kancellári hivatal által összeállított javaslatban az áll, hogy legalább február 15-ig meg kell hosszabbítani a korlátozásokat.
A Gazprom nem zárta ki, hogy a politikai helyzet hirtelen megváltozása esetén a projektet fel kell majd függeszteni vagy törölni kell.
Angela Merkel utódlásáról és nyugdíjba vonulásáról, a Fidesz néppárti tagságáról és arról, hogy Merkel kit látna szívesen maga helyett a kancellári székben.
Politikai irányultságát tekintve Laschet a CDU-n belül liberális-mérsékeltek közé tartozik, aki nyitott az SPD-vel való koalíciókötésre.
A három elnökjelölt jelezte korábban, hogy veresége esetén sem támadja meg bírósági úton a német politikában eddig precedens nélküli online elnökválasztás eredményét.
A chipgyártó vállalatok egy része a koronavírus-válság miatt átállt a szórakoztató elektronikai alkatrészek gyártására.
Az új CDU-elnök lesz a párt legvalószínűbb jelöltje Angela Merkel kancellár helyére.
Az RKI adatai szerint az országban több mint 1,8 millió embert fertőzött meg az új koronavírus, és közülük 38 795-en haltak meg összesen, de a karácsonyi és szilveszteri adatokat még kiigazíthatják.
Az utolsó esélye is elszállt annak a német lottógyőztesnek, aki 2017 óta nem jelentkezett több mint 11,3 millió eurós nyereményéért, mert legkésőbb 2020. december 31-én lehetett volna felvenni.
A csődök miatt a munkanélküliség is növekedni fog.
A közlés szerint az adatok értékelése nehéz, mert az év végi ünnepek alatt feltehetően kevesebben teszteltették magukat.
Nem szabad többletjogokat biztosítani mindazoknak, akik beadatják az új típusú koronavírus elleni oltást.