Stephan Mayer azt követeli, hogy a volt külügyminisztert hallgassák meg a Bundestagban.
A 2024-es hivatalos adatok szerint a honosítottak legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkották, őket a török származású kérelmezők követték.
A 40 éves, lengyel születésű támadó 2003-ban, az 1. FC Kölnben kezdte karrierjét, majd a Bayern Münchennel 2008-ban bajnokságot és kupát nyert.
A magyar jégkorong-válogatott 6-2-es vereséget szenvedett a németektől.
A két hagyományos politikai tömb - a jobbközép és a balközép - együtt csupán 34 százalékot érne el, ami nem lenne elegendő a parlamenti többséghez.
A Progresívne Slovensko alelnöke, és Ivan Korčok volt szlovák külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy Merz tervezett szlovákiai látogatása elmarad. Szerinte éppen Fico oroszországi látogatása miatt.
A rendőrség szerint legalább egy gyanúsított szökésben van, ugyanakkor továbbra is több elkövető lehetőségével számolnak.
Merz népszerűségét nem segíti néhány meggondolatlan vagy érzéketlen kijelentése sem.
Ki tudna még elképzelni is egy olyan nyilvános helyet Európában ahová tilos lenne bármilyen kisebbség tagjainak is belépnie?
Németország ismét fegyverkezik, a hadiipar viszi előbbre a foglalkoztatottságot.
Boris Pistorius német védelmi miniszter szerdán mutatta be az új német katonai stratégiát, amely a fokozódó orosz fenyegetésére is válaszol.
A bevándorlók és bevándorló hátterű személyek jelentősen felülprezentáltak az erőszakos bűncselekmények elkövetői között.
Korábban az AfD ellen folytattak árnyékbokszolást, de kiderült, hogy a veszély balról jön.
Az április 10. és 13. között elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 27 százaléka az AfD-t támogatja.
A terv bírálói a szükségtelen bürokráciára és a szabad mozgás korlátozására figyelmeztetnek.
Friedrich Merz kancellár bírálta a nyilvános szóváltást, és visszafogottságra intette a gazdasági minisztert.
Az IWH szerint a csődhullámot elsősorban kisebb cégek tömeges bedőlése hajtja.
A férfiak nem hagyhatják el az országot három hónapnál hosszabb időre a hadsereg engedélye nélkül.
A német vasutak minden második alkalmazottja élt már át fizikai erőszakcselekményt a munkájában.
Várhatóan folytatódnak a tavalyi trendek.