Július vége óta újra emelkedik a napi új fertőzöttek száma, bár egyelőre meg sem közelíti az április eleji csúcsot, amikor több mint hatezer új esetet regisztráltak naponta.
Szigorúbban büntetné a szabálysértőket a német gazdasági miniszter.
A 902 új fertőzött egyben a legmagasabb júliusi érték is.
Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban.
A 8300 - gépre nem került - páciens körében 16 százalékos volt a halálozási hányad, míg a - nyilvánvalóan rosszabb állapotuk miatt lélegeztetésre szorulóknál - 53 százalékos.
Wieler szerint az adatok azt bizonyítják, hogy meg lehet fékezni a vírus terjedését, de ehhez továbbra is be kell tartani a higiéniai, maszkviselési és távolságtartási ajánlásokat.
Eltűnt egy építőmunkás.
A ház tetejébe csapódott az ultrakönnyű gép, a tető pedig ezután kigyulladt.
A járvány terjedése ellenére péntek éjjel kifutott Hamburg kikötőjéből egy luxus óceánjáró, az első, amely elindult az utazási korlátozások elrendelése óta.
Az utóbbi években rendre nagyjából 35 milliárd eurót fizettek be a közös költségvetésbe. Ez emelkedhet 45 milliárd euróra.
Alexander Humboldt szobrát vörös festékbombákkal dobálták meg, de még aznap a helyi hatóságok megtisztítatták az emlékművet.
Nem tudni, mi lehet a háttérben.
Az aktív esetek száma viszont csupán ötezer körül van.
A térséget vasárnap lezárták, és nagy erők mozgósításával elkezdték átfésülni a nehezen járható, patakokkal és meredélyekkel szabdalt területet.
Nyomoznak az ügyben.
Angela Merkel közhelyeket sorolt és a már ismert megoldásokat ajánlotta.
A német gazdaság kilábalását leginkább az Egyesült Államok járványügyi helyzete veszélyeztetheti.
A Tönnies az után került a figyelem középpontjába, hogy kiderült, hogy a cég több mint 1500, főleg kelet-európai alkalmazottja kapta el az új koronavírust.
A mottó: Együtt Európa talpraállításáért.
A nyomozás úgy haladt, mint egy hólabda a hegyoldalon, az ügy egyre nagyobb, egyre kiterjedtebb lett, minden eset újabb esetek és gyanúsítottak nyomára vezetett.