A német főváros központjában fekvő Múzeumsziget Németország egyik legnépszerűbb múzeumi negyede.
A teszttel igazolt esetek száma 356 387-re emelkedett.
A vírus reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,22, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 122 embernek adja át a vírust.
A németországi zsidóellenesség erősödik.
A harminc év felelősséget is hordoz, hiszen a rohamos tempóban átrendeződő világunkban Európának elengedhetetlen szüksége van az akkori szabadságvágy és összetartozás érzésének és élményének megőrzésére.
A járvány "nehezebbik része" még csak most kezdődik, mondja Merkel
Egyre kevesebb intenzív ágyat tartanak fenn a fertőzötteknek Németországban.
Az utóbbi 24 órában 2297 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót (SARS-Cov-2).
Az utasok között, a cseheken kívül, török, kínai és román állampolgárok is voltak.
A halott gyermekeket Solingen városának egyik lakásában találták azután, hogy nagyanyjuk értesítette a rendőrséget.
Egy 8, 6, 3, 2, illetve egyéves gyermek holttestét találták meg.
Az idén augusztusban forgalomba helyezett személygépkocsik 61,9 százaléka volt céges és 38,1 százaléka magántulajdonú.
50 eurós alsó határt írnak elő a maszkviselési szabályok megsértésének büntetésére.
Németországnak semmilyen erkölcsi jogalapja nincs arra, hogy Magyarországgal szemben antiszemitizmusról beszéljen, különösen úgy, hogy ezt minden alap nélkül, politikai eszközként, támadásként teszi.
Aki ezt nem vállalja, nem tarthat kutyát.
Az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki "rezsim" által a demonstrálókkal szemben alkalmazott "brutális erőszakot" - mondta.
Sokáig úgy vélték, a férfi pusztán pszichés beteg volt.
Az 5G mobilhálózat kiépítését tervező Németország szinte egyik napról a másikra találta magát az Egyesült Államok és Kína között vívott gazdasági állóháború senki földjének közepén.
1226 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában. Május eleje óta nem jegyeztek fel ennyi új fertőzöttet egy nap alatt.
Nagyragadozók ürülékéből jut pénzhez egy, a járvány miatt bevétel nélkül maradt német cirkusz.