Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Az ország egészét tekintve a CDU/CSU pártszövetség az első számú politikai erő, támogatottsága 26 százalékos.
Pukkanás vagy politikai földrengés?
A hannoveri városi bíróság archívumában talált irat alapján a gyújtogatásért elítélt és kivégzett Marinus van der Lubbét a náci párt fegyveres szervezetének egyik különítménye szállította a Reichstaghoz, és az épület ekkor már füstölgött.
A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal szóvivője szerint Gauck egyedül tartózkodott a hajóján a szerencsétlenség idején.
A kisgép eddig nem tisztázott okból az épület falának csapódott.
A 2017-es 5 százalékos emelkedés után 2018-ban ismét 6 százalékkal, 1 781 750-re nőtt a regisztrált menedékkérők száma Németországban.
Miniszteri kinevezése hatalmas meglepetést okozott.
A berlini kormány és a német elemzők az utóbbi időben többször is csökkentették növekedési prognózisaikat.
Hamarosan ismét felbukkanhat Németországban.
Elvis Presley figurája adja a szabad jelzést abban a Frankfurt melletti német kisvárosban, ahol a későbbi sztár még katona korában lakott.
A tartományi bíróságok arra alapozták döntésüket, hogy az orvosnak figyelembe kell vennie a páciens akaratát.
Az előző legmelegebb napot is a közelmúltban jegyezték fel.
A két gép ütközött, a pilótákról ellentmondásos hírek vannak.
Az emberi terjeszkedés és a vadászat egyre kisebb erdei "szigetekre" szorítja vissza a csimpánzokat, az ember legközelebbi rokonait az állatok között.
Valószínűleg szándékos bűncselekmény történt, gyanúsított és lehetséges indíték egyelőre nincs.
A rendőrök elfogták a tettest.
Ez a kijelentés mélyen sokkolt - mondta Reuven Rivlin
Az antiszemita megnyilvánulások egyre nagyobb méreteket öltenek Nyugat-Európában.
Meghívták a nép képviselőit és megbeszélték velük az ország helyzetét.
Ingajárat Németország és Afganisztán között?
Egy szép mondás szerint nem normális, ha egy fiatal ember nem akar forradalmi változásokat. Hát jó – de ennyire?
Az utóbbi hónapokban egyre több a találgatás a német sajtóban arról, hogy Merkel idő előtt távozik a kormány éléről.
A nyomozók szerint a férfi áldozat, Torsten W. (†53) manipulálhatta a négy nőt, hogy csatlakozzanak bizarr csoportjához, amelynek tagjai a napokban elhunytak.
A szálloda szobalánya nyitott be abba a szobába szombat délután, ahol három ember holtteste volt: mindegyikből egy-egy nyíl állt ki.