Rács mögött a belügyminisztériumi bűnszervezet 11 tagja.
A NAKA Pozsony, Nyitra és Trencsén megyében is helyszínelt.
Branislav Z. ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés és bizalmas információk veszélyeztetése ügyében indult eljárás.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrei szerdán nyolc személyt vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények miatt.
Nagyobb mennyiségű kábítószert foglaltak le a rendőrök.
Ez az a vállalat, amelyikkel a kormányfő feleségét is hírbe hozták!
A Markíza TV információi szerint Csataj, Dunahidas és Annamajor községek első emberei érintettek az ügyben. Az egyik polgármester tévesnek nevezte a hírt, nem az említett három településről van szó.
Šeliga szerint Robert Kaliňák volt belügyminiszter azon kijelentései, miszerint Tibor Gašpar rendőrfőkapitány volt a legjobb, Lučanský pedig „majdnem a legjobb”, teljesen más értelmet nyer.
Főleg korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják őket.
Azonban továbbra is társtulajdonos marad.
Rendőrségi kommandósok tartóztattak fel egy gépjárművet Dunaszerdahely belvárosában.
Az államfő szerint a törvény előtti egyenlőség minden jogállam, tehát a Szlovák Köztársaság alapelve is.
A párt az Európai Bizottsághoz akar fordulni, Fico szerint Szlovákia megsérti az Európai Parlament és az Európai Tanács ártatlanság vélelmére vonatkozó irányelveit, ezért eljárás megindítását fogja kezdeményezni Szlovákia ellen.
A kormányfő reméli, hogy Szlovákia egyszer megtisztul és a jövő héten is hasonló akciókra kerül sor.
Kováčikon kívül a NAKA emberei letartóztatták egy speciális egység magas beosztású rendőrtisztjét is.
A NAKA több személyt őrizetbe vett Szeredben, kábítószerrel összefüggő bűncselekmény gyanújában.
A gorilla felvétel megsemmisítését vizsgálja a NAKA.
Vizsgálati fogságban hat személy van.
A helyszínen mintegy 100 rendőr tartózkodik.
A kis halak már a horgon lógnak.