Beérett a munkánk gyümölcse
A roma felmentő sereg és a betelepülők
Valahol utat tévesztettek
Tagadhatatlanul hálás elemzői feladat egy választás után a győzelem anatómiáját vizsgálni, ennél már csak a vesztesek viselkedéstana izgalmasabb, a jellemnek ugyanis aligha van árulkodóbb megjelenési formája, mint a vesztes pozíció.
Mert a nagy színjáték felvonásai úgy rakódnak egymásra, mintha sosem akarnának véget érni.
Németországban a Zöldekkel ellentétben a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) továbbra is kitart amellett, hogy az energiaválság miatt meg kell hosszabbítani a még működő atomerőművek üzemidejét.
Majd most jól megmutatják nekünk, hogyan legyünk függetlenek az anyaországtól, esetleg az egységes magyar párttól is, saját magunktól is, a magyarságunktól is.
Nincs meg az értékek egysége, ezért nincs meg a politikai egység sem.
Ha összefogunk, együtt erősek lehetünk, és kialakíthatjuk a harmadik európai pólust.
A migránsok illegális beözönlése a liberálisok szerint nem jogellenes.