Soros megy, az öröksége marad
Eljött végre a várva várt pillanat: Soros György nyílt társadalma csomagol, és távozik Közép-Európából. Ám mielőtt sapkánkat a levegőbe dobálnánk, higgadjunk le: ennek a hírnek körülbelül annyi köze van a valósághoz, mint a mesében a gólya jóllakottságának a lapos tányérhoz.
Ismerjük már a nagy ki- és bejelentéseket, a teátrális ki- és bevonulásokat, kis- és nagyjeleneteket. Így távozott nagy csinnadrattával a CEU Magyarországról, és maradt Budapesten, de a történelmi példa még érzékletesebb: az oroszok úgy mentek ki ´56-ban, hogy azonnal vissza is jöttek. Úgyhogy az ilyen elterelő zengzeteket szemléljük némi malíciával, mi több, fenntartással.
Mert a nagy színjáték felvonásai úgy rakódnak egymásra, mintha sosem akarnának véget érni, és arra ítélik a közönséget, hogy kivilágos kivirradtig ott üljön a zsöllyében, és bóbiskolva, fel-felriadva nézze ezt a lélekromboló előadást, amelyet csak időnként szakít meg néhány kellően harsány, idegtépő reklám.
A jön, a megy, a kivonul, a bevonul féle nagyjelenetek ugyanakkor részei a pszichológiai hadviselésnek. Afféle elterelő hadműveletek, olyanok, mint amikor Bill Gatesről elterjedt a hír, hogy „lemond” mesés vagyona nagy részéről és „jótékony” (gyógyszerekkel foglalkozó) alapítmányokba csorgatja át. Természetesen önzetlenül.
A Soros-féle virtuális kivonulással tehát nem ér véget semmi, és semmi új nem kezdődik. A spekuláns birodalma napjainkra úgy kiépült, hogy nyugodtan magára hagyhatná, működik az magától is. Most már mindenki tudja a dolgát. Az Európai Parlament képviselőinek nagy része a fizetési listáján van (természetesen nem Katarban, az csak a jéghegy csúcsa volt, s máig titok, kinek az érdekeit szolgálta a leleplező Katar-gate), az Európai Bizottság vezetői, a WHO, a NATO, a határtalan orvosok, a migránsokat utaztató civilek hálózata, a liberális kormányok és természetesen a sajtó, a hatalmasok között a leghatalmasabb, mindenható erőszakszervezet, valamennyi betagozódott. Ma már például az Európai Bizottság nem úgy ül össze éjszakába nyúlóan tárgyalni, hogy megoldjon valamit, hanem hogy mit nyilatkozzon reggel a liberális sajtónak. Miközben eszébe sem jut, hogy a véleményterror képviselői helyett a választópolgárnak és a lelkiismeretének tartozna elszámolással.
Napjainkban olyan olajozottan működik a Birodalom, hogy teljes nyíltsággal, arcátlanul vágja egy-egy kormány képébe a kesztyűt. Például LMBTQ illetőségű nagykövetet küld Washingtonból arra a Magyarországra, ahol kénytelenek fogadni, mert ez a kultúrnép vele ellentétben igyekszik betartani a diplomácia játékszabályait. Nem más ez, mint provokáció a nemzetközi politika szintjén, ráadásul egy szövetséges állammal szemben. Nagykövet úr azóta is folyamatosan provokál, kritizál és utasítgat(na), ha hallgatnának rá.
De vissza Gyuri bácsihoz, az emberiség jótevőjéhez. Bár társadalomformáló kísérleteit korábban kezdte, a mi tájainkon a rendszerváltás környékén jelent meg. Pontosabban előtte, hiszen a (természetesen nem létező) háttérhatalom már 1989 előtt készen állt, hogy benyomuljon az egykori szovjet érdekszférába. Magyarán: megkaparintsa a régiót.
Kevesen ismerték fel akkoriban a veszélyt, hiszen Sorost is megváltóként fogadták Prágában, ahol megnyitotta a Közép-Európa Egyetem központját. Akkori nyilatkozata szerint ötmillió eurót szánt a projektre, amelynek Václav Klaus kormánya vetett véget, kiseprűzve az egyetemet Prágából, amelyet a budapesti szadeszes csapat karolt fel. (Szlovákia pedig eleve elzárkózott az egyetem ötletétől, amelyet a magyar–szlovák–osztrák hármas határra álmodtak meg, de a mostani parlament épülete is szóba került.)
Gyuri bácsi akkor, három évtizede még megbecsült amerikai nagybácsiként forgolódott Prágában, aki látszólag azért érkezett, hogy segítsen megtisztítani az uralkodó kommunista eszméktől az egész vidéket. Emlékszem, Zsigulival hordozták, kerülve a pompát. Nyoma se volt az államfőnek kijáró tiszteletnek, amivel néhány éve például az Európai Bizottság elnöke, az isiászos Juncker fogadta. A kilencvenes évek elején nem ismertük (hiszen el voltunk zárva a nyugati sajtótól, internetről pedig még az álmok világában sem hallottunk) a tőzsdespekuláns valódi terveit, Csurka István figyelmeztetése pedig visszhangtalan maradt. Gyuri bácsit ünnepelni kellett, Csurkát pedig kiátkozni.
A nagy távozásról szóló hírek gyakorlatilag nem jelentenek semmit, hiszen a szellemi örökséget átvette az utód, Alex, az európai intézmények pedig boldogan teljesítik a nemzetek önfeladásának korparancsát, amit a (természetesen nem létező) háttérhatalom szorgalmaz, s amelyhez Soros György a nevét és az arcát adta.
A régióban kiépült médiabirodalmak pedig olajozottan működnek, amiről naponta meggyőződhetünk. Nevesül most is, amikor a szlovák sajtó, a köz- és a kereskedelmi televíziók a választásokra készülődve alig tudják palástolni, kiknek a szekerét tolják.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/34. számában.
