A Smer-SD szerint az ellenzéki pártok nincsenek felkészülve a kormányzásra és az együttműködésre.
Jozef Lenč politológust arról kérdeztük, mennyire mély a Smer és Hlas közötti konfliktus, illetve mit gondol arról, hogy a PS megnyitotta a Beneš-dekrétumok ügyét.
Taraba a közösségi hálón hozta nyilvánosságra a bejelentését.
Tomáš Taraba független képviselő, Jana Bittó Cigániková és Igor Matovič zárták a felszólalók sorát.
Matovič szerint a „hat százalékos Sulík” nemcsak az OĽaNO-t, hanem egész Szlovákiát zsarolja.
Decemberi hivatalba lépése óta harmadik alkalommal vonult el a német kormánykoalíció a mesebergi kastélyba, hogy megoldást találjon a pártok közötti nézeteltérésekre.
A kormányválságnak lehet akár még váratlan végkifejlete is.
Igor Matovič azt szeretné, ha Ivan Korčok a külügyminisztérium élén maradna azt követően is, ha az SaS kilép a kormányból.
Az SaS párt továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az OĽANO vezetője, Igor Matovič pénzügyminiszter távozzon a kormányból.
Eduard Heger kormányfő továbbra sem hajlandó beszélni arról, mi lesz azután, hogy az SaS kilép a koalícióból.
Heger szerint a koalíciós válságból való kiút egyetlen forgatókönyve az, ha az SaS visszalép az ultimátumától, és megállapodik a koalíciós együttműködés új feltételeiről.
Ha a kormány nem működik, minél hamarabb előrehozott választásokat kell tartani, jelentette ki Peter Pčolinský, a Sme rodina mozgalom parlamenti klubjának vezetője.
Heger több javaslattal érkezik a megbeszélésre, mivel az SaS eddig nem ismertette az új koalíciós szerződésre vonatkozó tervezetét
A sokat látott Bôrik kormányhotel falai csak azért nem omlottak le, mert ennél sokkal csúnyább dolgokat is láttak már.
Biztosnak tűnik, hogy a négyeskoalíciónak vége, csak az a kérdés, a hárompárti kormány képes-e magát átmenteni.
A művészek is szeretnék Matovičot távozáshoz segíteni, mégpedig úgy, hogy egy felhívást tettek közzé, amelyben az OĽANO vezetőjének lemondását sürgetik.
Az Adásidő műsorában Somogyi Szilárd Kolek Zsoltot kérdezte.
Elevenükbe találtak Igor Matovič szavai a következő kormány megbuktatásáról. Az SaS úgy döntött, reagál a pénzügyminiszter nyilatkozatára.
Zuzana Čaputová államfő szerint fontos, hogy a koalíciós válság mielőbb megoldódjon, és a lehető legegyértelműbb eredménnyel záruljon.
Juraj Krúpa átállása az OĽaNO-tól a liberálisokhoz ismét felkavarta az amúgy is zavaros koalíciós vizeket, de aztán egy időre mégis megnyugodott a helyzet...