Koalíciós kamikazék
Kedves olvasóink a kamikaze szó hallatán nyilván a második világháború öngyilkos pilótáira gondolnak, és aligha jut eszükbe, hogy bármilyen módon összekössék a fogalmat a sajátos bukórepülésben manőverező negyedik Fico-kormánnyal. Márpedig a gyanútlan szemlélőnek az az érzése, a koalíciós szomorújáték kamikazéi a japán pilótákhoz hasonlóan minden mindegy alapon vetik nekik magukat a kiválasztott célpontnak. Igaz, Andrej Danko és becses mutatványostársainak manőverei legkevésbé a halált megvető bátorságról szólnak, cserében az ő vakrepülésük is felér egy öngyilkos küldetéssel.
Ízlelgessük csak! Stabil kabinet, amely az emberek érdekében fog cselekedni, felváltva az önmagát megbuktató káoszkormányt. Ficóék ezt ígérték a startvonalon, ennek reményében kapták meg a felhatalmazást. Ehhez képest a Matovič-Heger-kormányok legmaradandóbb örökségét folytatva a jeles koalíciós atyafiak a lehető legváltozatosabb eszközökkel szúrják tökön önmagukat. A koalíciós hajtépés tavaly tavaszi első fellángolását csak befagyasztani sikerült, a fennmaradt ellentétek és a szerénynek jóindulattal sem nevezhető politikusi egók által táplált személyes ambíciók miatt kódolva volt a viták újjáéledése.
A múlt hetet követően elmondhatjuk, annyi új van a szlovák(iai) Nap alatt, hogy Robert Fico kormányfő láthatóan ráunt a mélynemzeti öntökönszurkálódásra, kiállítva a sarokba a halószakító politikai öngólok bajnoki címére bejelentkező SNS-vezért.
Tomáš Taraba pedig köszöni szépen, gyűjtögeti a pontokat reménybeli pártjának a Dankóéktól elforduló mélynemzeti táborban. A kormányfőnek eközben minden porcikája azt sugallja, egyre szívesebben hagyná a háta mögött a Smer választási esélyeit is mind jobban romboló koalíciós ballasztot.
Rabszolgasors Dankóval és Tarabával
A latin-amerikai szappanoperákat megszégyenítő koalíciós huzakodás odáig jutott, hogy Robert Fico mégsem hívja vissza a Dankóval hadban álló környezetvédelmi minisztert. Válaszul az SNS elnöke beígérte, hogy a törvényhozás kedd délutáni szavazásán pártja támogatni fogja az ellenzék bizalmatlansági indítványát Tarabával szemben. A bizalmi szavazások kimenetele általában papírforma, amolyan kötelező kör, amelyben az ellenzék rutinból bepróbálkozik, a kormányoldal meg összezár a bársonyszékben ülő aktuális Jancsi vagy Juliska mögött.
A kedd délutáni szavazás eredményét azonban bukméker legyen a talpán, aki megtippeli. A parlamenti ellenzéknek 68 honanyája és honatyája van, papíron Dankóek nyolc voksa már elég a minimális többséghez a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A nagy kérdés az, a nemzetiek frakciójából hányan követik Dankót a kamikaze-repülésben.
A találgatás helyett, sikerül-e leváltani a progresszív balliberálisoktól Danko kapitányig terjedő kvázi koalíciónak Tomáš Tarabát, érdemes inkább a tanulságokat rögzíteni, amelyet a szavazás eredménye tulajdonképpen már nem is befolyásol.
Danko cinikus, de legalább őszinte
A kölcsönös zsarolások olyan légkört teremtettek a koalíción belül, amelyben ténylegesen már csak egyetlen cél tartja össze a kakaskodókat: „a hatalmat az utolsó pillanatig meg kell tartani”. Az idézet Andrej Dankótól származik, és tökéletesen kifejezi azt a minden erkölcsi alapot nélkülöző cirkuszt, amit az előző napokban láthattunk. Danko kijelentése egyszersmind eléggé önleleplező, hiszen a legkisebb koalíciós párt elnöke az SNS aktuális támogatottságát látva úgy tart egy jövőbeli választástól, mint ördög a tömjénfüsttől.
Figyelmet érdemel az SNS elnökének egy másik kijelentése is. Annyit jegyezzünk meg, bár Andrej Dankóból a sértett önérzet szól, ezúttal valóban fején találta a szöget, amikor a veterán kormányfőnek adresszálva leszögezte: „aki önnel leül egy asztalhoz, azt felszámolja”. Az már csak a hab a tortán, hogy egy újabb friss gyöngyszemet idézzünk, Danko szerint Fico megérett a politikai nyugdíjra. Ebben a tekintetben azonban nem ringatnánk csalfa reménybe az SNS elnökét.
Kedves olvasóink felidézhetik, másfél éve Fico a kórusból kiéneklő koalíciós képviselőket mézesmadzaggal és pozícióosztással csendesítette le. Egy évvel a parlamenti választások rendelt időpontja előtt a lapok újraosztása helyett a kormányfő könnyű szívvel tehet fel mindent egy lapra. Tavaly tavasszal is erős ütőkártya volt Fico kezében az előrehozott választások belengetése, ha lehet, a mostani koalíciós válságban még nagyobb adu.
Fico aduja az előrehozott választás
A kormányfőnek komoly szüksége van az ütőkártyára, mert valóban szorult helyzetben van. Miután Danko addig ütötte a vasat, míg Fico kezdeményezte Tomáš Taraba visszahívását a zöldtárca éléről, a tavaly nagy nehezen összefércelt parlamenti többség ismét veszélybe került. A parlamentbe visszatérő Taraba két hozzá csapódó Hlasos honatyával blokkoló kisebbséget alkotna a törvényhozásban, elporlasztva a koalíciós többséget.
Fico nehézségeit csak növeli, hogy Danko kezében is ott van a zsaroló potenciál. A megfogyatkozott és csak a Smeres átigazolónak köszönhetően létező SNS-frakció Danko mögött kitartó képviselői is képesek blokkolni a parlamenti munkát. Emiatt döntött úgy a kormányfő, hogy a zsarolásra ő is zsarolással felel. Nem meneszti Tarabát, ugorjon ki a koalícióból Danko, ha mer.
Fico jól érzékeli, a kötélhúzásból a nemzetiek nem tudnak jól kijönni. Ha ragaszkodnak Taraba menesztéséhez, és borítják az asztalt, a Smer az ellenzékkel összefogva feloszlatja a parlamentet, és a januári választásokon az SNS borítékolhatóan kiesik a parlamentből. Főleg úgy, hogy a koalíció megbuktatásának ódiumát is Dankóéknak kellene viselni.
Gittegylet akcióban
Ha pedig az SNS meghátrál, és lenyeli, hogy Taraba miniszter marad, Danko fogyóban lévő tekintélye maradékát veszíti el a pártjában. Ha az SNS elnöke idővel újra zsarolni próbálna, Ficónak már nem is lenne már más dolga, mint a szükséges számú SNS-es honatyának beígérni a parlamenti túlélést jelentő listás helyet a legnagyobb kormánypárt listáján.
A lapjárást figyelve jó eséllyel Robert Fico ismét zsebre vágja a mellékszereplőket a koalíciós roncsderbin. Vagyis mostani tudásunk szerint aligha lesz előrehozott választás januárban. Abban már nem lehetünk biztosak, hogy a kormányfő mindaddig, amíg az érdekei úgy kívánják, az asztal felborításával való fenyegetést ne tartaná napirenden. Summa summarum, az előrehozott választások témáját a nagyérdemű ismét rágni fogja, mint a Pál utcai fiúk a gittet.
Gubík László: Fico emelte a tétet
Ezen a ponton idézzük fel a Magyar Szövetség elnökének reakcióját. Gubík László szerint „a koalíciós pártvezérek folyamatosan növelik a tétet, és magasról tesznek arra, hogy mi lesz az állami költségvetéssel, a gazdasággal és az emberek pénztárcájával. Az ország érdekei helyett ismét a szűk pártpolitikai és személyes érdekek érvényesülnek. A marakodás közben teljesen háttérbe szorul az a tény, hogy a szlovák bruttó államadósság a GDP 61,4%-ára, közel 84 milliárd euróra nőtt. Ez lakosonként több mint 15 500 euró adósságnak felel meg. Szlovákia minden egyes lakosának 500 eurójába kerül az államadósság kamata. Már csak emiatt is jobb lenne, ha mégsem ragaszkodnának a hatalomhoz az utolsó pillanatig. Minél később távoznak, annál drágább lesz az államnak".
Gubík megjegyezte, „nem tudjuk megmenteni vagy megdönteni a kormányt önmaga helyett. Egy dologra viszont mindenek felett oda kell figyelnünk, október 24-e után permanens kampány indul, legyen a következő parlamenti választás akár 2027 januárjában, akár szeptemberében. Itt az ideje tehát világossá tenni, mit tud kínálni és mit képes megakadályozni egy visszatérő magyar érdekképviselet, és mi fenyeget, ha ez a visszatérés elmarad”.
Gubík felvetette, "az uniós források maradnak Pozsonyban és a minisztériumoknál, vagy lengyel mintára sokkal nagyobb részük kerül a megyékhez és az elhanyagolt régiókhoz is? Az iskolahálózatot nélkülünk optimalizálják, vagy figyelembe veszik a magyar oktatás sajátosságait? A földalapnál folytatódnak a lopások a kollektív bűnösség leple alatt, vagy feltárjuk a turpisságot, és egyszer s mindenkorra rendezzük a Beneš-traumát is? Nyelvünk megmarad megtűrt kulturális jelenségnek, vagy a törvény erejénél fogva végre regionálisan hivatalos státuszt nyer el?" A pártelnök hozzátette, "október 24-e után viszont tulajdonképpen egyetlen kérdés marad: mi készen állunk-e, hogy megvédjük és jogi garanciát adjunk annak, ami a miénk, vagy átadjuk a döntést másnak?"
Az írás a Magyar7 2026/40. számában is olvasható.
