Végjáték
Már jelzője sincs annak, amit Igor Matovič és Richard Sulík júniustól művel, a sokadik kormányválságot generálva, miközben az ország soha nem tapasztalt válságspirálba kerül, amely számtalan emberi sorsot is újraír. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a négyeskoalíciónak vége, csak az a kérdés, a hárompárti kormány képes-e magát átmenteni.
A Matovič–Sulík páros sok jót nem tett az országért, de azért egy apróbetűs lábjegyzet így is kijár majd nekik a politológia tankönyvekben, a hogyan nem szabad kormányozni címszó alatt, példaként a politika teljes hiteltelenítésére. Az elmúlt két évnek tanulsága is van, látható, mit okozhat, ha nem hagyományos, nem strukturált, identitás nélküli pártok kerülnek a végrehajtó hatalomba.
Az OĽaNO fékezhetetlen önjárók gyülekezete, szedett-vedettsége kezelhetetlen helyzetet teremt, épp annyira, mint a kompromisszumképtelen, szektaként működő SaS.
Már maga a helyzet is abszurd: az SaS ultimátumot ad a koalíció legerősebb pártjának, hogy szabaduljon meg Matovičtól, majd ugyanazzal a lélegzettel bejelentik, kilépnek a koalícióból, de a miniszterei továbbra is tagjai a kormánynak, ülnek a szolgálati BMW-kben, döntéseket hoznak, nyilatkoznak, miközben csákánnyal verik szét a koalíciót. Csupán Eduard Heger erőlködik, hogy mentse a menthetetlent. Nem sok eredménnyel. A legutóbbi négypárti találkozó is csak arra volt jó, hogy az újságírók uborkaszezonban is teljesítsék a penzumot. A frontvonalak még jobban beálltak.
Sok értelmezése született már annak, hogy Sulík miért futott bele ebbe a zsákutcába, az érvektől kezdve az összeesküvés-elméletekig.
A legérdekesebb megnyilatkozása a politikától megcsömörlött hadügyérnek, Jaroslav Naďnak volt, aki egy interjúban elmondta, Sulík egy közvélemény-kutató ügynökség vezetőjétől megtámogatva arról győzködte Hegert, a kormányválság jó szolgálatot tesz, most kell megtartani az előrehozott választásokat, még mielőtt a népharag az energiaválság miatti drágulásért nem dől rájuk, mert abból már nem tudnának felállni. Persze Sulík tagad, Heger hallgat, de kétségkívül lenne logikája egy ilyen forgatókönyvnek.
A folytatás tehát bizonytalan, a liberális sajtó részéről – amely Matovič bukásában érdekelt, ezért Sulík magabiztosságát táplálja – nagy a nyomás Hegerre, hogy kezdeményezze Matovič pénzügyminiszter visszahívását, de ehhez ő nem csak gyáva, gyenge is.
Az OĽaNO-ban nem sikerült felépítenie magát. A kisebbségi kormányzás se opció, legalább is hosszú távon biztos nem. Aki arról álmodozik, hogy ez Mikuláš Dzurindának már sikerült, rossz adást néz. Dzurinda nagy spíler volt, nagy tehetséggel, most a kormányzati teljesítmény a nullát közelíti, tehetség és tervek híján. Így az aduász Boris Kollár kezében van, rajta áll, marad-e még a kormányoldalon, vagy összekacsint az ellenzékkel.
Magyar szempontból sem érdektelen megnézni, mit hozott nekünk az elmúlt két év. Röviden: nem sokat. A kormányprogramba ugyan sok minden belefért, a papír elbírja, de a valóság szánalmas képet mutat.
Még akkor is, ha felépítették Gyimesi Györgyöt, aki a kezdetben amolyan szlovmagy módon érvelt, mára meg magyarabb és konzervatívabb mindenkinél. Az tagadhatatlan, hangja hallható, ért ahhoz, hogy láttassa magát, habár az OĽaNO frakció nagy része már tehertételként tekint rá, így tényleges ereje nincs, ráadásul a felkészültsége is megkérdőjelezhető.
Néhány éve ezt már a Velencei Bizottság is felrótta Szlovákiának, mert a kisebbségek versenyhátrányba kerülnek, hiszen a fordítás többletköltségekkel jár. Ott tartunk tehát, hogy magyar szavazattal kurtították meg nyelvhasználati jogainkat, ami bennünket külön is érzékenyen érint, hiszen a feliratozástól eddig mentesített losonci székhelyű Régió Tv a ma7 videós tartalmait is átvette.
A magyar érdekképviselet, a Szövetség felszólította Gyimesi Györgyöt, hozza helyre a hibát. Sovány magyarázat a részéről, hogy terjedelmes módosítás volt, nem vette észre, hogy ez belekerült.
Főleg, ha visszagondolunk arra, hogy ugyancsak a Gyimesi jegyezte táblatörvény is visszalépés lett volna, ha Forró Krisztián és Horony Ákos nem lépnek az ügyben.
Emellett van Csemadok-törvényünk, ami a '90-es évek finanszírozási szintjét hozta vissza. Továbbra sincs azonban törvény a kisebbségi jogállásról, az állampolgársági törvény viszont diszkriminatív lett, a Beneš-dekrétumokra hivatkozva pedig folytatják a földelkobzásokat. Így állunk most, amikor a kormány – ha érdekei épp úgy kívánják – még magyarbarátnak is mutatja magát. Ezzel a hatalommal mi, magyarok sokat nem veszítenénk, a Szövetség se járna rosszul az előrehozott választással, de az ország egészére nézve is félelmetes, hogy a kormány koncepciótlan, semmilyen stratégiája nincs az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságának kezelésére. Se négypárti, se hárompárti koalícióként.
Megjelent a Magyar7 2022/33. számában.
