Csak annyi biztos, hogy ez még csak a kezdet, szokjuk a gondolatot, hogy lassan karanténba zárják az egész országot. Egész Európát.
Még mindig sokan vannak, akik nem veszik komolyan a koronavírust, mások fizethetik meg az árát.
A karanténba került lakosokat arra kérik, jelezzék a karantén tényét a postaládájukon vagy a csengőjükön.
Több száz esetben jártak el a hatóságok.
Meddig tarthat ez az őrület, ami valójában még el sem kezdődött?
Az Arizóna énekesnője ma este 19:30-kor folytatja a mesefelolvasást, az pedig még titok, hogy melyik mesét olvassa fel a közönségnek.
A házi karanténban lévők nem hagyhatják el tartózkodási helyüket, nem fogadhatnak vendégeket, táblát kell kirakniuk az ajtóra.
Közölte a közegészségügyi hivatal, pontosan mit jelent a 14 napos otthoni karantén.
A külföldről hazatérő személyek karanténba helyezésére azért lenne szükség, mert néhányan nem vallják be, hogy mely országokban jártak.
A minisztérium megérti a szülők aggodalmát, és felhívja a figyelmet, hogy ha a gyerekek olyan területen jártak, ahol megjelent a koronavírus, 14 napig ne engedjék közösségbe.
A hadsereg látogatási óráit március közepéig megszakították.
Jelenleg csaknem 200 koronavírus-fertőzés tüneteit mutató pácienst vizsgálnak.