Zártkapus élet
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a koronavírus elleni küzdelem hosszú hónapokig fog tartani, nem pár hétig vagy egy-két hónapig. Ezért „az élet át fog alakulni".
Már senki se reménykedik abban, hogy azalatt a két hét alatt, amilyen időre elsőre bezárták az oktatási intézményeket, lefut a járvány.
Zártkapus lesz az életünk! Úgy, mint a focimeccsek!
Nem csak a vírus miatt zártkapussá elrendeltetett meccsekre gondolok, hanem azokra is, amikor a szurkolótábort büntetik sportszerűtlen szurkolásért, bedobálásért, rendbontásért. Ilyenkor nem is a szurkolókat büntetik, hanem magát a focit! Hiszen a labda mellett a drukker a focijáték sava-borsa! A játéktéren miattuk harcolnak az újkori gladiátorok, no meg a pénzükért!
Amikor csak a négy szögletzászló nézi a mérkőzést, esetleg a tévéközvetítésnél az operatőr is, nem jelent nagy élményt egy focimeccs! Még a labdaszedő gyerekeket is kitiltják ilyenkor, a játékosok maguk hozzák vissza a végtelenbe lőtt labdákat. A bíró hozzátartozói is kívül rekednek, legalább nem hallják a játékosok bíróhoz intézett „ intelmeit”. Nekem mindig borsódzik a hátamon a bőr az ilyen meccsek nézésekor a képernyő előtt.
Az üres stadionoknak ugyanis különleges atmoszférájuk, félelmetes akusztikájuk van: üresek a lelátók, nincs háttérmoraj, szinte minden hangosabb szó átszűrődik a fotelomba. Még a játékosok egymásközti kommunikációja is, ami sokszor nem éppen irodalmi értékű.
Szinte minden érthetően jön át, kivéve az idegenlégiósok szitkait, habár káromkodni tanulnak meg leghamarabb az államnyelven. Csupasz lelátók előtt nem élvezetes a játék, kiveszik a labdarúgás igazi hangulata: hiányzik a taps, a bekiabálás, a hangos szurkolás é a lelátói gólöröm, sőt még a bosszúság is. Inkább halasszák el a mérkőzéseket, ne játsszák üres stadionokban!
Nos, a járvány miatt hamarosan talán ugyanolyan üressé válhat az életünk is, mint a labdarúgóstadionok lelátói!
Tapasztaltuk a tévéhíradókban az olasz városok kihalt utcáit, az összecsomagolt kerthelyiségeket, a lézengő, tétlen, magányos embereket, az üres parkokat, sétányokat és padokat, az álarcban csókolózó párokat, kesztyűben egymás kezét fogó fiatalokat. Ostromállapot, vírusostromállapot! Mint a háborús filmekben a bombatámadások előtt felhangzó sziréna után. Menekülő emberek, pályaudvarokon veszteglő nemzetközi vonatok, kifosztott élelmiszerüzletek, szétszakított családok, amelyeknek tagjai különböző országokban vesztegelnek, mint a hontalanság éveiben, valamint a vesztegzárat felügyelő álarcos, sisakos fegyveres erők. Mint a sci-fi filmekben két, bolygónkat ért földönkívüli támadás között.
Most kívánják vissza csak igazán egyesek a tomboló szocializmust, amikor nem lehetett csak úgy le-fel és össze-vissza utazgatni a nagyvilágban, hazahozni tömegével a vírust!
A koronavírus egy egészen új helyzetet teremtett. Most azok járnak jobban, akiknek nincs annyi pénzük, hogy utazgassanak szerte a világban, akiknek nem hiányzik a vándorlás évente több alkalommal is. Most a nagy utazók lesznek a rosszak, főleg akkor, ha eltitkolják, hogy külföldön jártak valamilyen egzotikus országban, akik télen is nyaralnak vagy síparadicsomokban csúszkálnak.
A vég kezdete, még a búfelejtő kocsmákat is bezárták! Felejtsünk otthon búbánatot!
Archív felvételekkel ünnepelt, lélekbe zárt március 15-ike! Kossuth és Széchenyi, akik eddig odafent versenyeztek a virágkölteményekben, most érthetetlenül tekintenek le az utódokra az idén elmaradt koszorúkat illetően.
Lélektelen templomok! Az idősebbek ki se merészkedjenek az utcára, csak odahaza kulcsolhatják imára kezeiket! Hangzik irányukba a jóindulatú figyelmeztetés lépten-nyomon. Hát, mit csináljanak, mire várjanak hetekig a lakásaikban?
A gyerekek, unokák elővigyázatosságból nem merik meglátogatni őket, nehogy a bajt elvigyék hozzájuk. Ki fogja ellátni őket? Erre a célra betanított maszkos kutyák, űrhajós kinézetű védőruhás önkéntesek? Kivel és hol beszéljék meg a különböző csatornákon át rájuk zúduló, néha ellentmondásos hírözönt?
Meddig tarthat ez az őrület, ami valójában még el sem kezdődött? Igazi járványgócok még nincsenek, ne is legyenek!
Így még talán soha nem vártuk Sándort, Józsefet és Benedeket, hogy zsákban hozzák a meleget! Merthogy a koronavírus állítólag nem kedveli a zsák tartalmát!
Legyen biztató jel, hogy a kínaiak már talán túl vannak rajta, mert fegyelmezettek voltak, betartották az utasításokat, és nem akarták azokat kicselezni pillanatnyi előnyökért.
