A járvány által motivált „Maradj otthon” mozgalom elsősorban a leginkább veszélyeztetett a 60 év feletti korosztályt szólogatja meg lépten-nyomon.
Úgy tudni, nem kell karanténba vonulnia azoknak sem, akik határon túl élő közeli családtagjaikról gondoskodnak.
Vissza akarom kapni a régi életemet! – sóhajtja barátnőm mind gyakrabban a telefonba.
Intelligens karanténnal is harcolna a kormány az új típusú koronavírus ellen.
A határátkeléskor ugyanakkor fel kell mutatniuk egy 96 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet.
A szakember szerint a megváltozott táplálkozási szokások egy része valószínűleg rögzülni fog, mivel a járványügyi korlátozások sok országban meghaladják az egy-egy új szokás beépüléséhez szükséges hathetes időintervallumot.
Ljubljanában péntek este 5500-an tüntettek a kormány és az általa hozott intézkedések ellen.
Nyugaton bőséges volt a táplálék a karanténszállóban, míg keleten gyümölcsöt is csak sokadik kérésre kaptak.
Nem találni azokat a kormányrendeleteket, amelyek alapján kötelező karantén rendelhető el a Szlovákiába lépő külföldieknek.
A leblokkolt határ túloldalon élő gyerekek puszi nélkül, videocsetben adták az anyjuknak a titokban odacsempészett virágot.
Végre szabadabban lélegezhetünk.
Teljesen hétköznapi dolgokra vágyunk sokan. Méghozzá a való világban.
A járvány és a karantén az életünk minden területére kihat. Mondhatjuk ugyan, nem hiányzik, hogy nem kell sminkelnünk és nem mehetünk fodrászhoz.
Az ombudsman azt javasolja, csak olyan, külföldről hazaérők számára legyen kötelező a hatósági karantén, akik nem tudnak otthoni karanténba vonulni.
Egy sokoldalú személyiség, aki a legtöbb szabadidejét mandalafestéssel tölti.
Nem akart karanténba vonulni, lehet, hogy emiatt börtönbe kerül.
A létesítmény egészségügyi-, szociális-, illetve szakmai személyzettel is rendelkezik.
Ezt az elképzelést jóvá kell hagyni a válságstábnak és a főhigiénikusnak.
A karantén megszegéséért magánszemélyekre 1659 euró pénzbírságot szabhatnak ki.
Simon Alex dunaszerdahelyi származású fiatalember számos gyönyörű helyre jutott már el egy szál hátizsákkal, pusztán a kitartásának és az utazás iránti vágyának köszönhetően.