Ami az unaloműzést illeti, abban elég kreatívak vagyunk.
Krumpliért ment, karanténba került.
A karanténközpontba nem jelentkezett be, önkényesen hazautazott Pozsonyba és onnét vonattal vissza Ausztriába.
Ez az első nap, még csak pár óra telt el. Meglátjuk, hogy fognak alakulni a dolgok.
Ma egy hároméves gyerek feloldja az okostelefont, gond nélkül kinyit és bezár alkalmazásokat.
A kormányfő szerint a telepek lezárása összhangban van a világ más tájain meghozott hasonló rendelkezésekkel.
A Rózsaszállási - víztározót 1969 és 1973 között építették. Azóta a kikapcsolódásra vágyók és a horgászok kedvelt helye.
Sokan vannak olyanok, akik külföldről hazatérve nem tartják be a kötelező karantén szabályait: számukat Gömörben mintegy 150-re becsülik.
A kötelező karantén a velük egy háztartásban élő személyekre is vonatkozni fog.
A Felvidékről származó Part Mária és férje lakott már sok országban, úgy egy évtizede Spanyolországban telepedtek le Madrid közelében. Ő így látja a vírushelyzetet.
Az érintett személyeknek át kell esniük a koronavírus-teszten is.
Jövő héten az állam tárgyalásokba kezd a magán szállásadókkal is, mivel az állami létesítmények már betelnek.
Ugyan korlátozza az életünket a járvány, de attól még boldogok lehetünk.
A rózsahegyi katonai kórház több tucat alkalmazottja került házi karanténba.
A Vidékfejlesztési Szakközépiskola kollégiumában lenne egy karanténállomás, amely a külföldről hazatérő állampolgárok számára biztosítana majd szállásokat.
Eddig csak a megfertőződött személlyel való beszélgetés alapján keresték meg mindazokat, akikkel az érintett az utolsó napokban kapcsolatba került.
Vajon hogyan birkózunk meg a váratlanul megváltozott feladatokkal?
Több részleget be kellett zárni.
Vonuljunk vissza otthonainkba, vigyázzunk magunkra, ezt ajánlja az egész életét másokért élő elhivatott pap.