Maradj veszteg vesztegzárban!
Ma egy hároméves gyerek feloldja az okostelefont, gond nélkül kinyit és bezár alkalmazásokat. Én ennyi idősen homokot ettem homokkal és kislapáttal. Amikor betegen otthon voltam napközben elzárva, néha bekapcsoltam a televíziót, és bambán néztem a monoszkópot, mert adás csak este kezdődött, hétfőn még akkor se.
A kijárási tilalom legnagyobb vesztese a hat évnél fiatalabb korosztály! Az iskoláskorúaknak az online tanulással azért van némi napi programjuk. Ovis és bölcsis online programok egyelőre nincsenek, de le se fütyülnék ezeket odahaza a legkisebbek. Számukra a játék a legfontosabb, kis életüknek szinte az az egyetlen elfoglaltsági eleme.
Ők még képesek önfeledten játszani, és akkor akár csöndben is maradni, persze, amíg meg nem unják.
A legdrágább játékot ugyanúgy, mint a papírból készített csákót vagy legyezőt. Aztán mást kell kitalálni nekik. Nem könnyű most szülőnek lenni, nagyszülők nélkül! Egy örökmozgó mai kisgyereket bezárni a lakásba vétek, de ebben a mai helyzetben sajnos elkerülhetetlen, és ezt nem könnyű velük megértetni!
Egy 8 éves genovai kislány március végén levelet írt az olasz miniszterelnöknek, Giuseppe Contének. Azt kérte a politikustól, aki február óta sorra jelentette be az egyre szigorodó kormányzati intézkedéseket, hogy engedje meg a gyerekeknek, hogy napi egy órára kimehessenek levegőzni, hiszen a nagyok mehetnek dolgozni, bevásárolni és a kutyákat is kivihetik sétálni.
Pedig a nyolcévesek, biztos az olaszok is, azért kapnak már az iskolájuktól feladatokat, onilne formában tanulnak, leckét írnak, felkészülhetnek a békére. És talán nekik már azt is el lehet magyarázni, hogy miért van ez így, ahogy most van. Mégis ki szeretne menni a kis genovai gyerek legalább egy órára az utcára levegőzni egyet! Megható!
A minap láttam az utcánkban egy rövid időre szabadjára engedett kisgyereket, olyan ötéves, kisvadóc lehetett.
Mint a lakásból hosszú idő után kiengedett kutyus, úgy rohangált a járdán saroktól sarokig, bizonyára a szülői utasítás szerint, és nagyon élvezte a pillanatokra megkapott szabadságot.
Kirohanta magát, majd lekapta az arcáról a kis maszkját, és elégedetten vonult vissza a szobájába várni a következő napnak eme remek pillanatait.
A felvidéki magyar iskoláskorúnak is egész biztos hiányzik az iskola!
A felsősöknek nem is a matek órák nyűge miatt, az elemistáknak pedig a kötelező ószlovák nyelvezetű versek bemagolása (remélem, digitális formában ez most elmarad) miatt, hanem főleg a cimborák, a közösség, az órák közti szünetek bája, vidámsága hiányozhatnak és persze, a csínytevések. Lehet, hogy rádöbbennek, hogy tanulni se olyan rossz dolog, főleg azt, amit szeretnek! Egész biztos, hogy ha majd egyszer helyrezökken az élet, erősen le fog csökkeni a mulasztott órák száma. Iskolakerülés mentes világ köszönhet ránk és a pedagógusokra, az osztálynaplók hiányzási rovata üresen fog tátongani!
Addig pedig marad a fegyelmezett várakozás!
A minap videocsetelés közben a titokban háromévessé cseperedett ikerlányunokáink a szülinapos tortáikból egy darabot a laptop képernyőjére kentek, minket kínálva. Vesztegzár határzárral fűszerezve! Most, a 100. évfordulón érett be igazán Trianon átka!
Akarok bölcsibe menni, akarok bölcsibe menni - mondták aztán szinte egyszerre. Ki hitte volna, pár hónapja reggelente még a szekrénybe bújva próbáltak elmenekülni a bölcsibe menetel elől… Pedig, ha tudnák, hogy a bölcsis korszakuknak most idő előtt vége szakadt, el se ballaghatnak! Jöhet majd az ovis, arra már emlékezni fognak. A bölcsis időszak végére nem is annyira kell!
