A diákok őszintén mesélnek arról, milyen élmények formálták őket, milyen kérdések foglalkoztatják a mai fiatalokat és mit kaptak az MCC-től, amire korábban nem is számítottak.
A legígéretesebb könnyűzenei alkotások A Dal 2026 színpadán mérettethetnek meg.
A Pozsonyi Magyar Szakkollégium 2025. június 27-ig várja a pozsonyi egyetemisták jelentkezését, akik a belvárosi lakhatás mellett tehetséggondozó kurzusokon és pezsgő közösségi életben szeretnének részt venni.
Az élményalapú oktatás arra sarkallja a diákokat, hogy minél inkább szélesítsék ismereteiket az egyes területeken.
18-35 éves, a Kárpát-medence bármely pontján élő keresztény fiatalokat várnak.
Az Esterházy Akadémia a Kárpát-medence egyik meghatározó szellemi műhelyévé és közéleti tehetséggondozójává küzdötte fel magát.
A Selye János Egyetem nemcsak egy hely, ahol hallgatók tanulnak, hanem egy olyan közösség is, amely segíti a hallgatók fejlődését és a sikeres jövőjüket.
Mutatjuk a kiállítás néhány darabját azoknak, akiknek csak a világháló lehetősége adatik meg.
A 8. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlére bármilyen könnyűzenei formáció illetve szólista nevezhet a Kárpát-medencéből magyar nyelvű és instrumentális dalokkal. Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó.
Egy legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet jelentkezni, amely még nem vagy legkorábban 2021. március 31-én került kereskedelmi forgalomba.
A 101 844 jelentkezés több mint 11 százalékos emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
A felvételi vizsgát június 15. és 30. között tartják a nyolcosztályos gimnáziumokban.
Még várják a jelentkezőket az István, a király iskolába megy című, egész Kárpát-medence ifjúságát megmozgató zenés színházi tehetségkutató versenyre.
Lelkes, vállalkozó kedvű, közéleti ügyek iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják a Felvidék prominens tehetséggondozó és vezetőképző akadémiáján, a martosi Esterházy Akadémián.
Szerdáig (július 31.) jelentkezhetnek szakosító képzésre azok a középiskolát végzett fiatalok, akiket nem vettek fel egyetemre vagy főiskolára.
Egészen július végéig várják a 16-26 év közötti fiatalok jelentkezését a Kultivál 2019 „Érzem – teszem – mutatom” című ifjúsági közösségfejlesztő táborba.
Még mindig tart az Esterházy Akadémia következő évfolyamába való jelentkezés.