A kormány egyúttal arra kérte a parlamentet, hogy a javaslatot gyorsított jogalkotási eljárás keretében tárgyalja meg.
A szakértő a PPP-projektektől, az innovációs alap létrehozásától, a kiemelkedően innovatív projektek garantált támogatásától, valamint a tudomány és kutatás támogatásától pozitív hatást vár.
Majd közép- illetve hosszabb távon éreztetik hatásukat.
Az új intézkedéscsomag egésze világosan jelzi, hogy az állam megpróbál visszalépni és teret engedni a gazdaság önszabályozó, értékteremtő folyamatainak
A hivatalos listát a kormányzat még nem publikálta teljes egészében.
A KOZ álláspontja szerint a kiszivárgott intézkedéscsomag súlyos kockázatokat hordoz magában.
A magyar kormány azt reméli, hogy az ország gazdasága vissza tud térni a komoly fejlődéshez.
A kongresszus március óta már több gazdaságélénkítő csomagról fogadott el törvényt, összesen mintegy 3000 milliárd dollár értékben.
A felzárkózás és a gazdasági növekedés előmozdítása kulcsfontosságú lesz a válságot követően a kohéziós politikán keresztül.
Nehogy az érintett vállalatokat olyan külföldi beruházók vehessék át, akiket kockázatosnak lehet minősíteni.
A magyar járások gazdasági felzárkóztatásához a parlamentbe kell kerülnünk, ez a választások tétje.
Észak-déli, vagy kelet-nyugati a gazdasági versenyhátrány az országban? Erről is beszélgettek a MartFeszten.
A nyertes pályázatok támogatási kerete megközelíti a 24 milliárd forintot. A nyertes pályázatok közül 31 Hargita megyéből, 18 Kovászna megyéből és 17 Maros megyéből érkezett.
A miniszterelnök „automatizálná” a minimálbért, a munkáltatók szerint az átgondolatlan kormányintézkedések nehezítik az életüket.
Orbán Viktor évértékelő beszédében bejelentett családvédelmi akcióterve három gyermek esetében akár 25 millió forint (80 ezer euró) támogatást is ígér.
Kárpátalja területén 2016-tól 4500 pályázót támogattak.
Üzletek is köttettek a királyhelmeci találkozón.
Az elsődlegesen kis- és középvállalkozókat célzó gazdaságfejlesztési programokat 2019-ben kiemelt összeggel folytatják.
A gazdálkodók és vállalkozások a program keretében 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el.
Még egyszer hangsúlyozom Szlovénia nem Szlovákia. És a muraközi magyaroknak még miniszterük sincs a szlovén kormányban.