Döntetlenek után.
Vasárnap este a zsolnaiakat fogadják a MOL Arénában a csallóköziek.
Újabb értékes győzelemmel folytatta remek szereplését a Fortuna Liga rájátszásában a DAC.
A tabella első helyén álló DAC hazai közönség előtt fogadta a kerületi rivális Nagyszombat együttesét.
A Fortuna Liga rájátszásának második fordulóját négypontos előnnyel várhatják a sárga-kékek.
A tabella negyedik helyére jöttek fel.
Immáron 16 mérkőzés óta nem szenvedtek vereséget a sárga-kékek.
Csak 12 szavazaton múlott.
A tévében is nézhetjük a kedvenceket.
A Rózsahegy otthonában aratott győzelmével a DAC végzett a Fortuna Liga alapszakaszának első helyén.
Rózsahegyi győzelmének köszönhetően megőrizte első helyét a DAC a szlovák labdarúgó-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában.
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) alapszakaszának 22. fordulóját rendezik meg szombaton, ami egyben a Fortuna Liga utolsó fordulója is az alapszakaszban.
A DAC számára kötelező feladat volt a három pont megszerzése, amit, ha nehezen is, de teljesítettek a sárga-kékek.
A zempléniek otthonában gólt szerző Kalmár Zsolt is helyet kapott a 20. forduló álomcsapatában.
Az alapszakasz utolsó előtti, 21. fordulójával folytatódik a hétvégén a szlovák labdarúgó-bajnokság.
A Fortuna Ligában második helyen álló sárga-kékek egy magyar, valamint egy szlovák tehetséget szerződtettek az átigazolási időszak hajrájában.
Kalmár gólja döntött.
Sikerül megszerezni a kötelező pontokat.
Nagyszombati vereség.
A 25 esztendős futballista a tavaszi nyitányon jubilált a szlovák élvonalban, századik alkalommal lépett pályára a bajnokságban.