2023. február 25., 17:13

Hátrányból fordított, és a tabella élére ugrott a DAC

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) alapszakaszának utolsó előtti fordulójában hazai pályán lépett pályára a DAC. Adrian Guľa védencei az újonc Szakolca együttesét fogadták a MOL Arénában. A sárga-kékek a fordulót megelőzően egy pontra felzárkóztak a Slovan mögé, így még fontosabb volt a három pont megszerzése, mivel a Slovan idegenben az Aranyosmarót otthonában lépett pályára, és a tavasszal még nem győztek az égszínkékek.

dac
Fotó: dac1904.sk

A két csapat őszi összecsapásán 1-1-es döntetlen született. Guľa mester a mostani összecsapásra a nagymihályi győztes felálláson nem változtatott. Így hiába járt le a görög Spyros Risvanis eltiltása, nem került vissza a csapatba, mivel Dominik Kružliak bent maradt a kezdőben.

Kellemes tavaszi futballidő várta a foci szerelmeseit a dunaszerdahelyi MOL Arénában. Az első negyedórában nem tudtak komolyabb lehetőséget kidolgozni Kalmárék. A sárga-kékek nehezen tudtak helyzetbe kerülni a folytatásban is, ahogy Adrian Guľa a mérkőzés előtt előre vetítette, nehéz mérkőzés lesz ez csapata számára.

Az első igazán nagy lehetőséget a 26. percben dolgozták ki a sárga-kékek, egy gyors ütemváltást követően Gavrić került ziccerbe, de Junas nagy bravúrral szögletre mentett.

Az első félórát követően újabb dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, Pinto lövése szállt a kapu fölé.

A mérkőzés 34. percében nagy meglepetésre a DAC hátrányba került, mivel a sárga-kékek egykori játékosa Andrej Fábry távoli lövése a hálóban kötött ki, mivel Petráš bevédte.

A DAC hamar válaszolhatott volna a szakolcai vezetésre, mivel Gemzický játékvezető büntetőt ítélt a hazaiak javára Niarchos buktatása után. A labda mögé a csapatkapitány Kalmár Zsolt állt, de elmaradt az egyenlítés, mivel a gólerős magyar középpályás jócskán a kapu mellé lőtt.

A vendég szakolcaiak pár perccel később ismét veszélyeztettek, ismét Fábry tüzelt, de ezúttal célt tévesztett próbálkozása. Az első félidő hajrájában Niarchos fejelhetett kétszer is, de gyengén fejezte be mindkétszer az akciót, így szünetre maradt az egygólos szakolcai vezetés.

Szünetről visszatérve Guľa változtatott, és Pinto helyére Ramadan állt be. A sárga-kékek aktívan kezdtek, de nem tudtak mit kezdeni a Szakolcával.

A 61. percben komoly egyenlítési lehetőséget puskázott el a csallóközi együttes, Andzouana mesteri labdája után Ramadan ziccerét hárította Junas.

A 65. percben Káčer lágy beívelése után Kalmár fejelt éppenhogy Junas kapuja mellé, majd a másik oldalon Fábry szerzett újabb gólt, de ezt lesről tette a vendégek játékosa, így maradt az egygólos szakolcai vezetés.

Két perccel később a sárga-kékek kiegyenlítettek, Kalmár beadása egy szakolcai védő fején megpattant, ami így Ramadan elé került, akinek lövésébe Černek beleért, így a vendégek védőjéről a saját kapujába pattant a labda.

Az egyenlítést követően a DAC egyre nagyobb nyomást helyezett az újonc kapujára, de csak nem akart beakadni a győzelmet jelentő találat. A mérkőzés hajrájában a vendégek védője, Černek begyűjtötte második sárga-lapját, így hét perccel a vége előtt emberhátrányba került a Szakolca.

A hazaiak pedig szinte azonnal ki is használták emberelőnyüket, miután Ramadan beadása után Brunetti a hálóba pofozta a DAC három pontot jelentő gólját.

A gól pedig különösen értékesnek bizonyult, mivel a pozsonyi Slovan újabb pontokat hullajtott el, ezúttal az Aranyosmarót ellen, ezzel pedig a sárga-kékek a tabella élére ugrottak.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), alapszakasz, 21. forduló:
FC DAC 1904 – MFK Szakolca 2-1 (0-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4458 néző, v.: Gemzický - Poláček, Straka
Gólszerzők:
Černek (67., öngól), Brunetti (85.) ill Fábry (33.)
Sárga lapok: Ramadan (46.), Nebyla (90+2.) ill. Černek (39.), Hollý (90+2.)
Kiállítva: Černek (83.)
DAC: Petráš – Pinto (Ramadan 46.), Kružliak, Brunetti, Andzouana – Káčer (Risvanis 90+3.), Dimun, Kalmár (Nebyla 79.) – Blackman, Niarchos, Gavrić (Szánthó 79.)
Szakolca: Junas – A. Krčík, Blažek, Hurtado, Černek – Nagy, Mášik (Hollý 62.), Morong (Švec 62.), Yao (Haša 80.), Fábry (Vlasko 72.) – Medved (Kousal 80.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.