A konfliktus elhúzódása esetén egyre inkább kísérteni fog München példája, egy ismételt megbékítési politika lehetősége.
Amit Matovičéktól látunk: a hatalom a hatalomért, az minden esztétikától lefosztott pőre szomorújáték, némi komikus beütéssel.
A kétségkívül hatalmas pofon után egyelőre úgy tűnik, hogy a baloldali pártoknak továbbra sem sikerült felállnia a padlóról.
Egyszerű, mint a szlovák egyszeregy: a fejjel lefelé lógatott ukrán zászló eurokonform, a magyar ellenben irredenta.
Új leosztás készül a baloldalon, egyúttal átrajzolódnak a szlovák politika erővonalai?
Lassan már nem marad olyan társadalmi csoport Magyarországon, akit ne bántott volna meg a baloldali miniszterelnökjelölt.
A magas áremelkedés várhatóan továbbra is jelentősen megterheli majd az emberek pénztárcáját a következő hónapokban.
Idén várhatóan enyhül a járványhelyzet, de újabb kihívásokat is hoz az új év. Felpörgő infláció, energiaválság, bizonytalan külpolitikai környezet vár ránk 2022-ben.
A szennyvíz vírusterhelésére vonatkozó vizsgálati eredmények több megyében nagymértékű növekedést mutatnak a 37. héthez képest.
A kormányon belüli konfliktusok ahhoz vezethetnek, hogy az eddig megszokott belpolitikai berendezkedés teljesen átrendeződhet.
Az ellenzék Orbán Viktor kihívóját, Amerikából ellesett módon, előválasztáson találná meg.
Hiteles politikusokkal és a fontos, magyarságot érintő ügyek melletti, egységes kiállással kell a bizalmatlanok számára is vonzóvá tenni a Szövetséget.
Akárhogy is nézzük, a jelenlegi kormánykoalíciónak nem lenne meg a többsége ahhoz, hogy újra kormányozzon.
Kevesebb kórházban ápolt és kevesebb napi áldozat... Lehet, hogy túl vagyunk a nehezén?
A dokumentumban olyan megoldási javaslatokat állítanak össze, amelyek hatékonyabbá tennék a közrendet és az egészségügyet.
Mi magyarok másképpen látjuk Trianont, mint a kedvezményezett utódállamok, de közben odafigyelünk a gesztusokra is.
Vajon feláll-e még ebből a vereségből a felvidéki magyarság?
Mindenkinek joga van meggyőznie a polgártársait a politikai álláspontja helyességéről. Arról is, hogy úgy szavazzon, ahogyan ő, és akár arról is, hogy részt vegyen a választásokon.