Egy elemzést készít a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása

2020. november 30., 13:53
ma7 | TASR

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) egy elemzést készít, amely az önkormányzatok biztonságára összpontosít.

Fotó: Tasr

Michal Kaliňák, a ZMOS szóvivője elmondta,

a dokumentumban olyan megoldási javaslatokat állítanak össze, amelyek hatékonyabbá tennék a közrendet és az egészségügyet.

A dokumentum reagál az önkormányzatok közötti együttműködés szisztematikus támogatásának a szükségességére, amely a személyes adatok védelmével kapcsolatos előírások betartását is vizsgálja. Foglalkozik továbbá a kisebb bűncselekmények felszámolására irányuló intézkedések bevezetésének lehetőségeivel is.

A dokumentum alapként szolgálna a társulás számára, következtetéseit és ajánlásait  az érintett tanácsadó és szakértői csoportok szintjén is alkalmazná, valamint a központi államigazgatási szervek, köztük a belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium figyelmébe is ajánlaná.

Az elemzés a ZMOS tevékenységének a részét képezi, illetve annak a nemzetközi projektnek a része lehet, amelyet az Európai Szociális Alap és az Emberi Erőforrások Operatív Programja támogatásával hajtanak végre.