„Arról ismerjék fel, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
A Baska magyarul beszél annak a több tízezer magyarnak is emléket állít, akit 1945 után kitelepítettek Csehszlovákiából.
Tanúságtételként egy dokumentumfilmben vállalt szerepet, amit Ferenc pápa látogatásának egyik kiemelt helyszínén készített a közmédia.
A herceg udvari forrásokból származó nem hivatalos médiaértesülések szerint azért egyezett bele a BBC-interjúba, hogy tisztázza magát a hosszú évek óta parázsló ügyben.
Egy rendkívüli asszony története.
A ma7 médiacsalád támogatásával létrejött sorozat Csicsóról készült első két részét szombaton 18.00 órakor nézhetik meg portálunkon, a ma7.sk-n.
Egy személyben volt költő, regényíró, festő és dizájner.
Juhász Péter sebész főorvos szerint a lélek emelkedése az egyetlen kiút, az orvoslásban pedig a teljes, testet-lelket egyben kezelő holisztikus szemlélet az egyetlen járható út.
A harmincnyolc perces videó azzal zárul, hogy számos baloldali szereplő felmutatja a tenyerét, majd a narrátor elmondja: áprilisban a magyarok az „Orbán-rezsim” és a szabadság közül választanak.
A Halotti beszéd és könyörgést, másrészt végigkíséri a Ferenc pápának ajándékozott díszmásolat elkészítésének hosszú folyamatát.
Dokumentumfilm készült 2006 forró őszéről. Az alkotás aktuálpolitikai frontvonalakon felülemelkedve mutatja be az őszödi beszéd után kirobbant utcai zavargások és rendőrattakok történetét.
A szerzőpáros az idén három olyan kisfilmmel indult a versenyen, amelyek a 20. század első felében megtörtént kegyetlenségeket mutatják.
A dokumentumfilmben korabeli szemtanúk idézik fel az október 23-i eseményeket és az azokat követő történéseket.
A tizenhárom részes dokumentumfilm-sorozat folytatását tervezik.