2022. április 24., 12:26

A gyógyítás az én utam

A napokban mutatták be Juhász Péter rimaszombati sebész főorvos életpályájáról készült Hátrányból építkező siker című dokumentumfilmet, Budapesten. A filmről, a kórházi orvosok és a szlovákiai egészségügyi ellátórendszer problémáiról, illetve az egyén és a társadalom gyógyulásának összefüggéseiről beszélgettünk vele.

Juhász Péter
Fotó: Katona Tamás

Kezdjük beszélgetésünket az aktualitással, a dokumentumfilmmel. Hogyan került kapcsolatba a forgatócsoporttal? 

2020 kora nyarán érkezett egy hívás egy ismeretlen számról, hogy a budapesti Magyarság Háza készít egy portrésorozatot, amelyben száz ismert személyiséget szólítanak meg a Kárpát-medencéből, tehát az anyaországból és az elszakított területekről, hogy egy dokumentumfilmen keresztül bemutassák az életüket. Különböző szakmákból, különböző embereket próbáltak beválogatni, így esett rám a választás. A film nyersanyaga Vörös Előd, Balázs Emese és Benedek László segítségével készült el több fázisban, és most jött el a bemutató ideje. 

A film bevezetőjében megjelenik egy idézet, amelyben azt vallja: „Az én utam ebben az életemben a gyógyítás”. Sosem volt tehát kérdés, hogy milyen pályára lép?

Mindenki életében a legfontosabb dolog, hogy megtalálja a választ arra a kérdésre, hogy miért van itt. Erre rá lehet érezni, ha az ember nyitott. Nem a racionális szintről, hanem az eggyel magasabb, lelki szintről beszélek.

Én tízéves koromtól, ahogy édesanyám meghalt, orvos akartam lenni. Csak 32 éves volt, és óriási igazságtalanságnak éreztem az élettől. Azt gondoltam, ha orvos leszek, sok olyan emberen tudok majd segíteni, akinek nem biztos, hogy fiatalon kellene meghalnia.

Ez adott olyan indíttatást, tulajdonképpen sosem volt bennem kétely, hogy ezt kell csinálnom, ez az én utam. Magyar iskolából érkezve sikerült befejeznem az orvosi egyetemet Prágában, ami akkor az egyik legnehezebbnek számított az országban. Amikor gyógyítok, olyan mintha egy láthatatlan kéz vezérelne, automatikusan jön, hogy mit kell tennem. A közéleti, képviselői munkám mellett a fő vonal, hogy segítsek és gyógyítsak. Ezért vagyok itt. 

Miért pont a sebészetre esett a választás? Nem merült-e fel, hogy esetleg egy másik szakirányt választ?

Nem. Ebben a modern orvoslásban a sebészet az utolsó olyan szakma, ahol az eredmény kulcsa javarészt az orvos kezében van. Más szakterületeken az ember sokkal jobban ki van szolgáltatva a „farmabiznisznek”, tehát ott nagyrészt a diagnózison, a gyógyszerek felírásán és hatásán múlik minden. Míg a sebészetben az orvos nagyobb eséllyel látja munkájának az eredményét már rövid távon is. Nagyon jó érzés látni, amikor valaki nagyon rossz állapotban, csúnyán összetörve bekerül a sebészetre, és a végén a saját lábán tud távozni. Ez is egy motiváló erő. 

Nagyon érdekes, hogy száz évvel ezelőtt a nyugati orvoslás is sokkal közelebb volt a holisztikus szemlélethez, míg az orvosképzésen változtatni nem kezdtek olyan irányban, hogy előtérbe került a gyógyszeres terápia, sok egyéb szempont pedig a háttérbe szorult. Tehát az életmód, a táplálkozás, ezek nem szempontok ma már, pedig összefüggnek az egészségünkkel.

Azok vagyunk, amit megeszünk, az épít fel minket. Tehát az élet minősége egyenlő az ételnek, a víznek és annak a környezetnek a minőségével, amelyben élünk.

Juhász Péter
Fotó:  Katona Tamás

 

Az utóbbiak pedig hagynak némi kívánnivalót maguk után, főleg Dél-Szlovákiában. Köztudott, hogy itt sokkal rosszabb az ivóvíz minősége és nagyobb a rákos megbetegedések aránya, mint az északi országrészben.

Igen, mert itt intenzív mezőgazdaság folyt az elmúlt hatvan évben. Tornalja és vidéke, Méhi, Kövecses, Csíz, Rimaszécs, Simonyi, Serke községek például. Ott, ahol nincs vezetékes víz, az emberek a kútvizet isszák, abban pedig a nitráttartalom az egészséges határértéknek a tíz-tizenötszöröse. Vannak területek, ahol a szocializmus végétől nincs mezőgazdasági művelés, de a víz még mindig egészségtelen. Akkor képzeljük el, mi van ott, ahol ez a fajta mezőgazdaság és műtrágya-felhasználás már hatvan éve tart. Ezekből a falvakból teljes családok érkeznek az orvoshoz: férjek, feleségek, gyerekek vastagbéldaganattal, hasnyálmirigy-daganattal. A rákos megbetegedések gyakran már 40 éveseknél is előjönnek olyan mértékben és „minőségben”, ami sosem volt ezelőtt.

Nem lehet könnyű az ilyen helyzeteket kezelni. Egyáltalán lehet az orvoslást munkaként és nem hivatásként felfogni? 

Mindig úgy próbáltam gyógyítani és aszerint tanítom a fiatalabb kollégákat is, hogy „ne tedd azt mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, illetve tedd azt mással is, amit szeretnél, hogy veled tegyenek”. Onnantól fogva teljesen más a helyzet, amikor az ember nem egy „objektumként” tekint a másikra, hanem érző emberként, akinek családja, élete van, amelybe mi úgy próbálunk meg belenyúlni, hogy a lehető legjobban jöjjön ki belőle. 

Mennyire vették át ezt a hozzáállást, útmutatást a fiatalok?

Azt gondolom, hogy sikerrel. Van itt már egy saját nevelésű generáció, s napi szinten látom ezeket az elveket „visszaköszönni” a munkájukban. Ez azt mutatja, hogy nem volt hiábavaló, amit máshol megtanultam, hazahoztam és átadtam nekik.

Az a tudás él tovább, amit továbbadnak, viszont a legképzettebb koponyák tudása is elvész, ha nem adják tovább az ismereteket. Ez egy nagyon fontos igazság. 

Térjünk az utánpótlás kérdésére. Lesz-e elég orvos, mire a mostani aktív generáció nyugdíjba vonul?

Sajnos ebből a régióból gyér az utánpótlás. Fiatalok alig jelentkeznek, a külföldön élők nem jönnek haza, vagy mindenki állami kórházba akar menni, ahol kevesebb munkáért több fizetést kap. Valahol meg is értem őket, mert a munkánknak nagyon alacsony az anyagi, társadalmi és erkölcsi megbecsültsége. 

Egy szétbomló beteg társadalom megnyilvánulása, amikor valaki háromhetes panasszal behozatja magát az éjszaka közepén a kórházba, és még neki áll feljebb, hogy őt miért nem ugrálják körbe. Tehát az egyének szintjén sokszor nulla a felelősség, csak a vélt jogaikat hangoztatják, amelyeknek nincs sok köze a valós helyzethez.

Egy kezdő orvos fizetése 1400 euró. Ennyit egy jó pincér vagy szakács is megkereshet. Az elmúlt három évben három magyar és három ukrán orvos jött Rimaszombatba, mert már a szlovák orvosok számára sem vonzó periférikus kórházban dolgozni.

Az itteni orvosok jelentős része pedig közelít a nyugdíjhoz. Egyszóval nem rózsás a helyzet. Technikailag megvannak a feltételeink, modern gépeink vannak, a gond inkább a személyi állomány. Ahhoz, hogy a sebészetet tisztességesen és komfortosan tudjuk működtetni, kellene az osztályra 13 orvos, de jelenleg csak kilencen vagyunk. Innentől fogva a szabadságot, az ügyeletet nehezebb beosztani, nem beszélve a továbbképzésekről. Egyre több munka jut egyre kevesebb emberre. A Covid óta pedig fásultságot és fáradtságot látni a kollégákon, de olyan szinten, hogy akik nyugdíjas korúak, már egy nappal sem akarnak tovább maradni. 

Sajnos nem úgy tűnik, hogy a kormány ezt a helyzetet felismerte volna…

A jelenleg regnáló kormány abszolút szakmaiatlanul, hozzá nem értően „menedzseli” az egészségügyet. Mondok két példát: az egyik az oltási lottó, a másik a tömeges tesztelés, amikor birka módjára összeterelték a lakosságot és mindenkit teszteltek, aminek nulla hozadéka volt. Ezekre a marhaságokra elment 500 millió euró, és most 365 millió euró hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből.

Kérdem én, akkor mi szükség volt ezekre? Egy csomó pénzt kidobtak az ablakon, és most a reális működésre nincs pénz. Az is gond, hogy nincs tisztességesen elosztva a teher. A háziorvosok relatíve több forrást kapnak kevesebb számonkéréssel. Egy parlamenti határozattal most azt hagyták jóvá, hogy nem kell a háziorvosnak a specialista által javasolt gyógyszert felírni. Tehát, ha ezentúl bármilyen sebészeti gyógyszert, például vérhígítót felírok, a beteg majd ide jár vissza a kórházba, az amúgy is leterhelt rendszerbe a receptért. A háziorvos pedig továbbra is megkapja a fejpénzt és a preventív vizsgálatokért járó összeget, miközben szinte nem is látja a beteget, telefonon gyógyít, amire a koronavírus miatti lezárások még csak ráerősítettek. 

Valóban sok sebből vérzik az egészségügy. Hol van a legnagyobb emberhiány?

Hiányoznak a szakorvosok. Alig van diabetológus, endokrinológus, kardiológus, reumatológus, neurológus. Vannak régiók, ahol százezer emberre jut egy szakorvos. S akkor mi történik? Ezt a sok beteget beterelik a kórházakba, ahol egyre kisebb a szakszemélyzet. Maga a struktúra is beteg tehát, és ahelyett, hogy megerősítenénk az ambuláns szektort, még kórházakat akarnak bezárni. Innentől fogva a totális csőd kódolva van.

Szemléletváltásra lenne szükség, de minél gyorsabban, mert be fog dőlni a rendszer, és sok helyen nem lesz elérhető az alapellátás sem. Ehhez már nagyon közel vagyunk.

Az állami kórházakban egy fokkal jobb a helyzet, de a perifériás kórházakban már nem tudunk hova hátrálni. Ha itt megroggyan az ellátás, mögöttünk már csak a fal van. 

A szaktárca által erőltetett kórházreformnak elvileg a racionalizálás lett volna a célja, ezek szerint nem a jó végén fogták meg a dolgot?

Ez a teljes dilettantizmus. A kormány kínálta fel az uniónak, hogy az ország kórházainak 30 százalékát bezárja a helyreállítási alapból lehívható forrásokért cserébe. Ezt nem kérte senki, ők kínálták fel. A racionalizálás az ő fejükben azt jelenti, hogy leülök a zöld asztalhoz a térkép fölé és kihúzogatok néhány intézményt, amelyről úgy ítélem meg, hogy nem kell. Nem szempont számukra, hogy hol, milyen az ambuláns szféra, vagy milyen az ellátás elérhetősége.

A reform nagy felháborodást és petíciót váltott ki Gömörben, hozzáteszem teljesen jogosan. A rimaszombati kórháznak például nincs alternatívája. Itt, az egyik legszegényebb régióban rengetegen élnek a létminimum környékén és a jelentős drágulás miatt sokaknak egyszerűen fűtésre és élelmiszerre nem lesz elegendő pénze, nem még arra, hogy száz kilométert utazzon orvosi ellátásért. 

Juhász Péter
Fotó:  Katona Tamás

Mennyire tud kikapcsolni, amikor becsukja a műtő ajtaját és hazamegy a családjához? Nehéz megtalálni az arany középutat a munka és a magánélet között? 

Nehéz, mert visszük magunkkal a dolgokat. Nem lehet úgy gyógyítani, hogy nem engedem közel magamhoz a beteget, nem érdekel a sorsa, viszont, ha túl közel engedem, az meg felőröl.

A síró hozzátartozók, vagy a félelem, amikor egy diagnózis kitudódik, olyan lelki teher, amit nem lehet csak úgy egyszerűen a kórház kapujában hagyni, otthon sokszor elalvás előtt is ezen pörög az orvos agya.

Ezért fontos a regeneráció, hogy az egészségügyi dolgozók is fel tudjanak töltődni, mert különben kiégnek.

Tanultunk valamit a világjárványból és az elmúlt évek válságos időszakából?

Szerintem óriási változás előtt áll a világ. A 2020-ban készült filmben is elmondtam, pedig akkor még csak az első körvonalai látszódtak a változásnak. De minden változás egyben lehetőség is.

A lélek emelkedése az egyetlen kiút, az orvoslásban pedig a teljes, testet-lelket egyben kezelő holisztikus szemlélet az egyetlen járható út.

Ebben helye van a régi, hagyományos értéknek és a nyugati, empirikus tudásnak egyaránt. Ez a jövő. Nem lehet egy embert szétdarabolni és gyógyszerfogyasztóvá degradálni. Mert ez se nem emberi, se nem orvosi. A nyugati technológia és a keleti holisztikus tudás együtt jelentheti az előrelépést az orvoslásban, de azt gondolom, a keleti és a nyugati értékrend egysége hozna felvirágzást a társadalmakban is. Lelki szinten minden érzelemnek és megnyilvánulásnak van egy rezgésszáma. Az Istenhez legközelebb eső rezgésszám a szeretet, és minden, ami ehhez kötődik, az képes a lelket és ezáltal a testet meg a társadalmat is megemelni. Ha az emberek nagyobb része a jelenlegi válságokat lehetőségként fogná fel ahhoz, hogy a jó irányba változtasson, akkor még jól is jöhetnénk ki belőle. Jöhet egy új értékeket képviselő világrend, amelyben a magyarságnak is nagy szerepe lesz. Ha a Káin és Ábel értékrend több ezer éves hagyománya, hogy „szemet szemért, fogat fogért” felcserélődik egy Hunor és Magyar értékrendre, amelyben egymással versengve, de egymást nem eltaposva, hanem egymást megsegítve fogunk élni, akkor a társadalom jó irányba fog változni, becsületesebb, tisztességesebb, jobb, élhetőbb és szeretetteljesebb lesz.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/16. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.