Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
Közülünk indult és élete végéig közülünk való maradt.
A rendőrök elfogták azt a nőt, aki orvosnak adta ki magát.
A rendelők magas energiaköltségei miatt van szükség az emelésre.
Olyan államoktól kért segítséget, amelyek észbe kaptak és stabilizálták egészségügyi ellátórendszerüket.
Az eredeti ajánlat mellett voksolnak.
Lehet, hogy elkerülhető az egészségügy összeomlása?
Csütörtökön 13.00 órakor a pozsonyi egyetemi kórház előtt jelentik be, hány orvos döntött a felmondás mellett.
Eddig 3000 kórházi orvos jelezte, hogy kész beadni a felmondását.
Juhász Péter sebész főorvos szerint a lélek emelkedése az egyetlen kiút, az orvoslásban pedig a teljes, testet-lelket egyben kezelő holisztikus szemlélet az egyetlen járható út.
A varázsszó a fokozatosság. Leterhelt immunrendszerünknek szusszanásra van szüksége.
Az orvosok átlagéletkora 60 év körüli.
60 ezer eurós támogatást kívánnak nyújtani az új rendelők nyitásához.
Megszállott sebész, aki főleg a nagy ízületek elsődleges és revíziós pótlására szakosodik.
Az oltakozási kedv növekedését várják tőle.
Hetek, hónapok telhetnek el, míg valaki visszanyeri régi formáját. Új kihívás az orvosok előtt a post covid kezelése.
Navalnij kifogásolta, hogy a börtönhatóság nem biztosított számára kielégítő orvosi ellátást.
Egy Ipolyságról származó neves sebészdoktor nem mindennapi története.
A szepsi származású Ötvös Tamás az Egyesült Államokban kamatoztatja tudását, a tüdődiagnosztikával foglalkozó 4D Medical vállalat klinikai és orvosi részlegének igazgatója.
Fokozott védelmet kellene élvezniük az egészségügyben dolgozóknak, hogy gyógyítani tudják a koronavírusos betegeket.
Az alkoholteszt során 1,85 ezrelék alkoholt állapítottak meg a szolgálatot teljesítő 55 éves orvos szervezetében.
A 35 éves horvát sofőr kábítószer hatása alatt vezetve súlyos sérüléseket okozott egy magyar származású család tagjainak.
Meglepően sokan voltak kíváncsiak az előadásra, ami nem is csoda, hiszen Buga doktort sokan személyesen ismerték.