Újrajátszás orvoséknál
A farkast kiáltó kórházi fiúk és lányok megint rázendítettek. Mint az unatkozó juhászlegény a mesében; harmadszor is. Mert eddig még mindig kivonult a falu népe, hogy segítsen neki. Ám most, most mi lesz, ha otthon marad mindenki?
Mi lesz, ha kipróbálja a miniszter, hogy tényleg világgá megy-e mind a 3400 izmos juhász, aki most azért kiabál, hogy az állam tegye rendbe az egészségügyet, méghozzá tetőtől talpig, s mint a mesebeli aranyhalacska, teljesítse az összes kívánságát, amit a közelmúlt covidos kétségbeesése idején kizsarolt úgy, hogy cserébe semmit nem kellett teljesítenie. Több pénz változatlan teljesítményért.
És az állam – meg a világ – gazdasági lehetőségeitől függetlenül évekkel előre is meglegyen a jövedelem szinten tartása és enyhe növekedése!
Ha a régi felelőtlen ígérgetés megadása nem megy, mert szegényebb lett az eklézsia, s mindenkinek be kell érnie kevesebbel, megint jön a jól bevált farkast kiáltás. Megyünk inkább világgá, mind a háromezer-négyszázan, már be is adtuk a felmondásunkat, s ha ez nem lenne elég, még a túlórákat is felmondjuk a felmondási időnkre – így szól a legfrissebb nyomós érv. Közben a potenciális „birka”, aki sem a kormányban nem ül, sem orvosi köpenyt nem visel, csak fülel és bámul. Füleli, hogy nem is igaz, hogy csak a kisebb mértékű fizetésemelés miatt tört ki a lázadás, mert vannak itt más bajok is, például, hogy állami részvénytársasággá tennék az állami kórházakat, vagyis gazdasági egységekké, amelyeknek gazdálkodniuk kell majd a pénzügyi bevételeikkel és el is kell számolniuk vele, és a lázadók ezt – főleg – nem akarják. Maradjon csak minden a régiben. Az idő és a pénz folydogál és elfolydogál, s ha már túl sok – évente cca. fél milliárdra rúg – az adósságállomány, jöjjön az államkassza és fizesse ki adósságmentesítés címén a tartozást. Ja, és adjon törvényben kivételt a végrehajtás alól. Zajac miniszter ideje óta visszatérő rímként csak azért, hogy ne változzon semmi, mert különben az orvosaink dühbe jönnek és világgá mennek. Ennek a játéknak így soha nem lesz vége.
Megkockáztatom: egyszer végre hagyni kéne, hogy aki felmondott, távozhasson. Akkor talán sokan közülük elmennének nyugdíjba, vagy elvonulnának a magán praxisukba, ahol nekik is gazdálkodniuk kellene, mert az adósságaikat nem fizetné ki a közkassza, s jó oligarcha módjára kipróbálhatnák és talán maguk is élvezhetnék azt a tündérvilági egészségügyet, amit most annyira irigyelnek a magánszférától…
Meglehet, világgá is mennének egypáran. És meglehet, egy év is beletelne, míg újra rendeződnének a ma sem igazán ideálisan működő ellátások, de talán rendeződnének…
Elvégre: Szlovákiába is vezet út orvosoknak. Azoknak, akik nem akartak eleve elmenni, akik fiatalon itthon próbálkoztak orvosi munkát végezni, rezidensnek álltak, de végül mégis inkább Csehországba (vagy még nyugatabbra) távoztak, mert – mint néhányan a sajtóban is megszellőztették – itthon csak ellenállásba ütköztek és a „csak soha semmi ne változzon” légkörében találták magukat, nyugdíjaskorú és olykor elfásult vezetők (főorvosok) keze alatt, ahol fejlődni, újat tanulni nem tudnak, holott előttük még egy egész élet áll, ők meg lassacskán elindulnának hazafelé.
Nem titok, az egészségügy korunk legnagyobb biznisze. Hogy működtethető és működik is, ott veszi észre az ember, ahová betették a lábukat a részvénytársaságok és üzleti működési elveik (is) vannak.
Ideje volna hát, hogy a féloldalas rendszert, amely Szlovákiában meggyökeresedett, kikerekítsék végre. Hogy az állami fenntartású egészségügyi ellátás is biznisz legyen. Válságkezelés kell az állami ellátórendszernek. Akkor is, ha közben orvosok köpenyeket meg felmondásokat dobálnak a közszolgákra, akiktől pénzt, pénzt és még több pénzt követelnek, és örök változatlanságot.
A jelenlegi kormányfőnek egykoron volt olyan elképzelése, hogy a törvényben rögzített kötelező egészségbiztosítást egyetlen állami biztosító kezelje. A magán biztosítóknak magán (üzleti) biztosítási konstrukciókat tett volna lehetővé, de ország és világ (például a holland befektetők) ezt ellehetetlenítették, az uniós lét pedig végképp törölte, hogy egy lépést is hátrálni lehessen. Ha hátrálni nem lehet, akkor előre kell lépni. Csak egy „makedóniai Alekszandrosz” kell hozzá és egy éles kard, hogy a csomó eltűnjön. Az (állami) orvos (is) alkalmazott és gyógyít. A fenntartó pedig – az állam-oligarcha – a gazdasági-üzleti-pénzügyi kereteket biztosítja és diktálja. Rendet rak. A szakszervezetiseknek meg az a feladata, hogy a munkabérekről és -körülményekről tárgyaljon a fenntartóval.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/46. számában.
